Amikor a nő túlgondoskodik... majd lázad

Címkék: szeretetszerelempárkapcsolatnőférfiszakításfélelem

Ha nő vagy, akkor biztosan benned is megvan az ösztön a gondoskodásra.

Azt, akit szeretsz, szeretnéd minden jóval elhalmozni, szeretettel körülvenni, dédelgetni, kiszolgálni, hogy lásd, hogy boldog, és hogy a boldogságához Te magad is hozzájárultál.

Ősi női ösztönöd ez, nem csoda, hogy így működsz.

Azonban egy idő után....
mintha a párod csak elvenné, amit adsz neki? Mintha esze ágában sem lenne viszonozni, elismerni a gondoskodásodat, és mintha annyira hozzászokott volna, hogy már vérlázítóan természetesnek kezeli, hogy te adsz, ő meg csak sütkérezik a "kész"-ben?

Olvass tovább, mert választ kaphatsz arra, mi történik e gondoskodás közben benned, a párodban és a kettőtök kapcsolatában!

Mielőtt fellázadsz végül a pároddal szemben - akiről eddig szeretettel gondoskodtál - értsd meg saját érzelmi működésedet picit közelebbről!

Kezdjük az elején ismét, amikor a szerelem fellángolt...

Amikor a szerelem fellángolt - sokszor leírtam már más cikkekben, ugye? :) - nem gondolkoztál. Tulajdonképpen a egód, vagy más néven a személyiséged - az elemző, gondolkodó éned - háttérbe lépett, és hagyta, hogy te megélhesd a végtelen szabadságodat, teljes önvalódat egy megmagyarázhatatlan csodában. A szerelem eufórikusan járta át mindenedet és emelt olyan magasságokba, amit rózsaszín ködnek, meg lila felhőknek szoktak hívni, vagy úgy, hogy a Föld felett jársz...

Itt még minden csodás volt, sőt: egy csoda. A kedvesed pedig viszonozta, amit te éreztél. Épp egyszerre, épp egymásban nyitottátok ki azt a kaput, amin a szív energiái áradni tudtak. 

A hétköznapok azonban néhány hét alatt beköszöntöttek. Nagyjából 4-6 hét múlva a felhők közül picit időnként már leszálltál a földre, hogy a hétköznapi feladataidnak megfelelj. A személyiséged pedig keresni kezdte a biztonságot, hogyan is tudná beépíteni ezt a szerelem-dolgot a maga boldogságával a mindennapokba.

Mivel nő vagy - és örülj is, hogy így van - azt találtad a legjobb megoldásnak (nem tudatosan), hogy te a szereteteddel fogod körülvenni a párodat. Vagyis gondoskodsz róla, készítesz finom ételeket, figyelsz a kényelmére, a környezete tisztaságára, kíméled az idejét, támogatod a munkájában, együtt gondokodsz vele, azzal várod haza, amit szeret, nevetsz a viccein, értőn hallgatod, ahogyan a főnökét szidja... stb. Örömmel teszed, tetted ezt, mert te így tudtál adni, adni, és újra adni neki. Te így tudtad kifejezni a szeretetedet.

...hogyan éli meg mindezt közben a kedvesed?

Eleinte mindez fantasztikus neki, főleg, ha épp nem volt kapcsolata közvetlenül előtted. Látja, hogy neked fontos, hogy alátold a széket, hogy legyen neki minden kedve szerint. Hát élvezi.

A "játszmátok" ekkor elkezdődik: te gondoskodni akarsz, ő pedig örülni fog ennek. ... egy darabig. Míg valóban szívesen adod, amit adsz.

Ő ugyanis nem minden pillanatban örül annak, hogy te gondoskodsz, mert valahogy ez néha sok.

Olyan ez, mint amikor a nagyid a családi ebéden 8x megkérdezi, hogy eszel-e még levest, és ha nem szedsz 9-szerre is, akkor elszomorodik, hogy: "óh, hát nem ízlik?".. majd szomorúan konstatálja,hogy ő már főzni se tud úgy, mint régen, te meg jobban tennéd, ha ennél, mert be van esve az arcod. Most te vagy a nagyi, és a "játszmában" a párod alakítja az unokát. :)

A párod nem mondja neked, hogy mi a sok, mert nem akar bántani. Úgy tudja, hogy te szívesen "szolgálod" őt, ezért nem szól. Neki mindegy volna, hogy 3 vagy 5 hetente cserélsz ágyneműt, neki nem fontos, hogy kivasald a zokniját, neki nem kell, hogy excel táblában vezess minden számlát... de fejet hajt, mert úgy tűnik, neked fontos.

Ezért látod azt, hogy Te csak adsz, ő meg csak ül a kész-ben. Az ő szemszögéből ez azonban úgy néz ki, hogy: alkalmazkodik, mert szeret, nem szól, mert nem bánt meg, figyel és örül, ha te ezt várod....Vagyis a játszma még tart, csak durvul...

Aztán eltelik egy kisidő, és az történik, hogy...

A párod már teljesen megszokta, hogy te serteperélsz körötte... Beérné felével is, de már kialakult a szokásjog. Te meg csnálod, csinálod, és adsz és szolgálsz, de már nem olyan lelkesen. Elfáradtál. Már nem okoz örömet, hogy a kedvében járj, hiszen nem is örül annak, amit te véghez viszel. Pedig aki utánad csinálja, az már nem hogy minden elismerést megérdemel, de méltán jogosult lenne egy érdemkeresztre is.

Hol marad az elismerés? Hol az öröm, amiért te annyit tettél? 
Elhatalmasodhat rajtad a mártír szerep, és ezeket gondolod: "téged a férjed nem értékel. :( Még csak meg sem dicsér. Már biztosan nem is szeret, sőt: soha nem is szeretett, mert  - és ez a legcukibb - már az anyja elkényeztette."

Aztán mindezt úgy eldöntöd helyette is - a nevében, hogy őt már meg se kérdezed, Minek is, hiszen már annyi ideje mosod a zokniját, hogy úgyis tudod, mit gondol. Sőt: már az előtt tudod, hogy ő kigondolja :) :)

Ugye, viccesen ironikus ez?

 Azonban az életben nem ilyen vicces. Mert ebben az elkeseredésedben folyamatosan leértékeled önmagad, áldozatként viselkedsz, és áldozati szerepből győzni nem lehet. Ilyenkor ezt tudod is. Úgy érzed, ki kell törnöd, ez a kapcsolat egy csapda, és lázadsz, mint egy kamasz.
Talán új kapcsolat után nézel, talán csak minden este marod a párodat és követeled, hogy értékeljen, vagy bünteted, ha nem teszi. Majd elviselhetetlen lesz a közös élet - főleg számodra, mert úgy hiszed ő tehet róla, hogy minden megromlott.

Miért nem állt melletted? Miért nem vett részt a közös életben? Miért maradt mindig minden a te nyakadon? Miért nem törődött veled? Miért nem ismer el?

Millió kérdés visszhangzik a fejedben, és mindegyik arról szól, hogy őt hibáztatod.  Azonban a válasz az, hogy: te nem igényelted, te akartál adni, szolgálni... és bizony ez igaz. Bárki lenne a párod, mindenképp kifacsartad volna, ahogyan önmagadat is. Ha itt felállsz és kilépsz a kapcsolatból, és elmenekülsz egy újat keresni, ott ugyanezt fogod előről "játszani". 

A párod pedig áll ott, mint faltörő kos a fotocellás ajtó előtt, és bambán bámulja, mi történt veled. Nem érti, miért változtál meg. Miért nem jó úgy, ahogyan eddig, hiszen olyan lelkesen adtál és adtál, mint aki szereti azt csinálni. Persze nem jut eszébe - sosem jutott - hogy időnként ő is tehetne valamit, de ha Te nem kérted eddig, akkor ő mossa kezeit. Honnan kellett volna tudnia, mire vágysz, hisz ő nem gondolatolvasó, mint te. Ő "csak" egy férfi.

Mi legyen, ha ez van? Hogyan működj másképp egy új kapcsolatban? (Vagy hogyan szereld meg ezt a "használtat"?)

• Ne akarj a párod helyett mindent megoldani, megcsinálni! Várd meg, míg megkér rá!
• Ha te szeretnél valamit, mondd ki, és ne várd, hogy ő majd kitalálja!
• Ne sértődj meg, ha épp nem vesz észre a párod, lehet, hogy csak épp az agya "semmi dobozában sütkérezik"! Inkább kérdezd meg, mi a helyzet!
• Ne döntsd el helyette, mit érez!
• Ha neked van érzésed, azt fejezd ki!
• Szeresd úgy, hogy az neki is jó legyen!
• ..és add tudtára, hogy neked mi a jó!
• Veszekedés, hibáztatás helyett, működjetek együtt!
• Csináljatok sok olyat, amit mind a ketten szerettek.
• Nézzétek meg, miben erősítitek egymást a legjobban, és azt tegyétek jó sokszor!

Ne fusd a köreidet! Építsd magad! Ismerd fel a saját működésedet, és rombold le a korlátozó elveidet, hiedelmeidet!

Kívánom, hogy menj tovább az utadon, és fedezd fel önmagad mélységeit!

Drukkolok neked, kívánok egy fantasztikus utazást önmagad megismerése felé, a tudatosodásod útján! Ismerd meg, fedezd fel önmagad és a benned rejlő erőket és csodákat! Élvezd a jelent, a szerelmet, és a kapcsolódásaidat!

Ha úgy érzed, egyedül nehéz, és szívesen indulsz el a kalandra a segítségemmel, és még néhány hozzád hasonló társsal, akkor olvass itt tovább:

https://tundersziv.hu/szeretet-kurzus

vagy itt:

https://tundersziv.hu/onismereti-programok/eloadas

Várunk sok szeretettel! 

ui: Itt most úgy tűnhet, mindenért a NŐ a hibás, amikor egy kapcsolat elindul a lejtőn. A férfiakat nem mentjük fel, de most ez a cikk nem nekik és nem róluk szólt. Majd lesz egy másik, amiben megvizsgáljuk, ők mit tehetnek a párjukért! :) Szívesen fogadok ötleteket!