Vajon meddig tart a kapcsolatod?

Címkék: szeretetfélelemegópárkapcsolatszerelem

...addig, amíg a párod akarja, vagy addig, amíg te?

Ez nem is olyan egyértelmű, hidd el! Lehet, hogy rávágod az egyik választ, és közben tele vagy félelemmel és mégis a párod mozgatja a tetteidet nap, mint nap.

Vajon mit teremtesz azzal, ahogyan hozzáállsz? Tervezni jó, vagy inkább sodródni az árral a kapcsolatban? Ki irányítja a kapcsolatot valójában? 

Tarts velem ismét, érdekes összefüggésre bukkanhatsz magadról!

Olvass tovább!

Ahogyan a szerelem felsejlik benned és a rózsaszín felhők felett ugrándozol, és éled a belőled feltörő és kiáramló, fantasztikus energiákat - a szeretet és szerelem felszabadító érzését - rövid úton rájössz, hogy az életnek bizony a fizikai síkon és haladnia kell. A csekkek nem fizetik be magukat, a munkád nem állhat, a gyerekeknek enni kell adnod, és egyéb kötelességek sora rángat le a rózsaszín felhőkről a szürke hétköznapok valódiságába.

A szerelem azonban ott él benned, csak épp a szigorúan biztonságra és túlélésre programozott egó kéri magának a figyelmedet és rád parancsol, hogy térj vissza a fizikai lét talajára, és inkább próbáld itt, a kötelességek között élni a szerelmet... Az egó ekkor kezd először rákényszeríteni arra, hogy keretezd be a szerelmet egy párkapcsolatba.

Ahogyan a párkapcsolat kereteit megalkotjátok: egyezségek, megbeszélések , kompromisszumok sora veszi kezdetét, és így kezd a szerelem szabad érzéseiről a megélésed és a figyelmed átterelődni az egó szabta játéktérre.

Ezzel semmi gond. Ez mindenkinél így megy. Ha erre tudatodban is ráeszmélsz, akkor viszont nem esel abba a csapdába, hogy majd az egó teljesen átvegye az irányítást az érzéseid és tetteid felett. A tudatosságod épp abban rejlik, hogy te magad irányítod az egódat is, és nem az téged.

Vajon meddig tart a boldogság és ki irányítja a kapcsolatot?

Ebben a fázisban: amikor a kapcsolatod megkapja az első játékszabályokat, és megszületnek az első egyezségek, körvonalazódik is, hogy ki hogyan áll a kapcsolathoz, mennyire akarja és hajlandó átrendezni az életét, mennyi teret és szabadságot ad a saját érzéseinek és mennyit a kedvesének. 

Amikor úgy érzed, hogy most valóban olyan társra leltél, aki a lehető legtöbb szempontból tökéletes számodra, és aki mellett a leginkább meg tudod élni önmagad, akkor elképzelhető, hogy örömödben olyan nagyon marasztalni akarod ezt a társat, olyan nagyon megfogni, megszerezni, hogy minden csápoddal és figyelmeddel rajta leszel.

Csak sajnos ilyenkor a legtöbben abba a hibába esnek, hogy a figyelmük nem a párjuk megértésén van, hanem valójában azon, hogyan is csikarják ki belőle mindazt a sok elvárást, amit meg szeretnének kapni tőle.

Olyan ez, mintha a régen várt messiásra rázúdítanád minden igényedet, és azt várnád, hogy teljesítse, hisz te mindezt jól kiérdemelted. A gondolataidban az ő tetteit, mondatait elemzed, és szinte szüntelen azon pörögsz, hogyan viszonyul vajon ő hozzád, és hogyan érhetnéd el, hogy mind többet és többet kaphass belőle és tőle. 

Az elvárások mellé a félelem is beszáll a játékba. Ha ugyanis ő nem akar mindent megadni neked, ami szerinted jogos, logikus, és igazából teljesen normális elvárásod, akkor meg is fogalmazod: "óh, talán nem is szeret. Nem is vagyok elég fontos neki. Ha szeretne, észrevenné, hogy mire vágyom és teljesítené... én bezzeg, mindig ugrom neki, minden kívánságát lesem...." .. és egyenesen végzetes önmarcangoló következtésekre jutsz, amelyek teljesen a mély szenvedésbe tudnak húzni.

Vedd észre, hogy alapvetően ilyenkor 2 dolog történik benned és veled:

1. A sok elvárásod ködén át figyeled a párodat. A figyelmet, amit magadtól kellene megkapnod, most tőle várod: udvarlás, babusgatás, elismerés, dicséret, szüntelen kommunikáció formájában. 

2. A félelmed, hogy elveszíted őt, mint boldogságforrást, arra ösztökél, hogy minduntalan igazodj hozzá, hogy úgy viselkedj, ahogy - SZERINTED (és ez fontos, hogy szerinted) - neki jó, hogy ne csalódjon benned, hogy eszébe se jusson máshoz szaladni... A megfelelési kényszert magadra öltöd, pedig többnyire ő nem kérte.

Egyszerűen csupán annyi történik, hogy a rég vágyott boldogságot az ő kezébe adtad, tőle reméled, és így valahogy magadnál őt többre tartod, fontosabbnak, értékesebbnek látod, mint saját magadat.

Ilyenkor tulajdonképpen arra rendezkedsz be, hogy a kapcsolatod irányítója ő legyen - miközben te függsz tőle. Arra tetted a fókuszodat, hogy a kapcsolatod addig tart, amíg a párodnak Te jó vagy, amíg neki jó így...

Ez egy csapda! Észrevetted?

Te teszed a kezébe az életedet, a boldogságodat, és közben attól szenvedsz, hogy az ő kezében vannak ezek a jogok. Te adtál át neki minden irányítást azzal, hogy nem adsz magadnak figyelmet, hisz tőle várod, és azzal, hogy meg akarsz felelni mindannak, amivel őt felruházod.

Olyan ez így, mintha a kapcsolatot egyedül "játszanád". Ezt lehet, hogy meg is fogalmazod: "ha én nem teszek ezért a kapcsolatért, akkor nem is lenne kapcsolatunk. Ő csak ül a kényelemben..." Igaz?

A párod közben várakozik arra, hogy mikor adod végre önmagad, hogy mikor leszel újra az a nő / férfi, aki az egó bekapcsolódása előtt lehettél, a szerelem hajnalán: amikor még merted önmagadat élni őszinte nyíltsággal, szabadon áramolva az élet lüktetésével... amikor még nem szőtted a hosszú távú terveidet, amikor nem kerested a garanciákat, és amikor sem a félelmeid nem kötöttek gúzsba, sem az elvárásaid nem nőttek a fejére.

A párod ilyenkor talán nem is érti, mi történik benned: egyszer a kedvét keresed, másszor mindezt a szemére hányod, aztán elvársz valamit, amiért dühösen, vagy sírva számonkéred. Ő tulajdonképpen nincs játékban, mintha a pályán kívül lenne úgy, hogy közben a dolgok a feje felett dőlnek el - a hangulatod fényében. 

Ő irányítja a kapcsolatot, de úgy, hogy nem is tudja.
Ez mindegy is, mert az biztos, hogy a fejedben az van, hogy ő irányítja... és ami a te fejedben van, az határozza meg a te hozzáállásodat és tetteidet is. 

Kapcsold át a fejedben a kapcsolót: az egóról a szíved funkciójára tereld át a fókuszt!

Akkor vagy jó úton, ha szívből érted és bizton tudod, hogy a kapcsolatod addig tart, amíg te akarod.... és akkor egészséges a kapcsolatod, ha a párod fejében szintén az van, hogy addig marad a kapcsolatban, amíg jó neki!

Csak 2 egészségesen gondolkodó, önmagában egész ember kapcsolata lehet teljes és egyenrangú. Olyanok ők, mint a H betű szárai. Középen kapcsolódnak önszántukból, hogy életük bizonyos pontjait együtt éljék, együtt teremtsék. 

A legtöbb kapcsolat azonban A betű formát mutat, ahol a felek egymásnak dőlnek. Kapcsolódásuk alapja nem a közös megélés, hanem az egymásra utaltság, a függés vagy kiszolgáltatottság. Az egyiküknek teher a másik, aztán fordítva, a másiknak teher az egyik. Egy ilyen A betűs kapcsolatban is beáll az egyensúly, de abban csak akkor van egyensúly, ha egyik fél se moccan tapodtat se a másik nélkül, mert, ha igen, akkor az A betű összeomlik, és a kapcsolat megremeg. 

Ne add az életedet a párod kezébe! Ne add a boldogságodat a kezébe!
Te és csak is Te élheted meg a saját boldogságodat, ezért csak Te tudhatod, hogyan és hol van ennek a forrása benned. Ha éled a boldogságodat, akkor annak a fényében a párod is sütkérezni fog: és fordítva, Te is élvezed az ő fényét.

Igazán fényleni azonban csak az tud, aki szabad, akit nem nyomorítanak elvárások, póráz, aki tudja, hogy önmagára is kell figyelmet fordítania, aki önmagában is képes élvezni az életet, élni a jelent, és szeretni. 

Ezért van egy feltétele annak, hogy ne kiköveteld az irányítást, hanem valóban szeretettel éld a kapcsolatodat addig, amíg jó neked...

Ahogyan olvashattad fentebb: azért akarsz megfelelni, mert a párodat - szinte biztos, hogy - többre tartod magadnál. Addig, amíg el nem hiszed magadról, hogy SZERETHETŐ vagy, hogy ÉRDEK NÉLKÜL is jó veled lenni, addig, amíg Te magad nem szereted és fogadod el magad - minden vélt hibáddal együtt, - addig csak rettegés lesz az osztályrészed a "jó pasi vagy jó nő" mellett, aki a társad.

Folyton azt fogod hinni, hogy ő is észreveszi és nem szereti a hibáidat, hiszen hogyan is szerethetné. Amíg Te nem szereted azokat, addig elképzelni sem fogod tudni, hogy más lásson benned jót és szerethetőt. A hibáidat rejtegetni fogod, szomorúan éled meg, ha netán előtérbe kerülnek, és szinte menekülsz majd olyankor a párod elől, hogy ne kelljen szembesülnie a hibáiddal. Ez azonban azért van így, mert nem kötöttél békét magaddal, és így vele is nehéz.

Nem várhatsz egy másik embertől figyelmet, szeretetet, odaadást olyan tulajonságaidért, amiket te utálsz magadban, amiket rejtegetsz, vagy letagadsz. Érted, ugye?

Hidd el, hogy minden hibád - egy másik nézőpontból valójában egy csodás lehetőség!
Hidd el, hogy szerethető vagy, és hogy érdek nélkül is akar veled lenni, aki veled van!
Hidd el, hogy nem vagy rosszabb, kevesebb, mint a tökéletesebbnek hitt párod, csak más vagy. Van, amiben ő a jobb, van, amiben Te, de ha szép pillanatokat éltek meg együtt, akkor több bennetek a hasonlóság, mint hinnéd! :)
Hidd el, hogy az érzelmeket nem kell tervezned, nem kell keretezned, nem kell garanciákat követelned és nincs értelme a jövő félelmei között élned!

Éld a jelent! Ne tervezz az érzelmekben, hanem egyszerűen ÉLD azokat, éld a jelent! Légy a jelenben - szeretettel önmagad felé!

Drukkolok neked, kívánok egy fantasztikus utazást önmagad megismerése felé, a tudatosodásod útján! Ismerd meg, fedezd fel önmagad és a benned rejlő erőket és csodákat! Élvezd a jelent, a szerelmet, és a kapcsolódásaidat! 

Ha úgy érzed, egyedül nehéz, és szívesen indulsz el a kalandra a segítségemmel, és még néhány hozzád hasonló társsal, akkor olvass itt tovább:

Szeretet-Kurzus - szeretni jól, boldogan