Amikor meg akarod menteni magad egy csalódástól, az érzéseidtől...

Címkék: szeretetegóelfogadásszerelemfélelem

Előbb önmagadat szeresd, és aztán mások is szeretni fognak? :) Hogyan, miért lehet ez így? 

Amikor kritikus vagy, amikor a párod tetteiben keresed az érdeket, amikor kielemzed minden tettét és mondatát, amikor kétkedve fogadod, ha jót tesz, és szintén gyanakvással, ha nem azt teszi, ami szerinted logikus lenne, akkor valójában önmagaddal nem vagy kibékülve.

Ez így azonban üres frázisnak tűnhet. Inkább megmutatom néhány konkrét példával, hogy lásd:

Hagyod-e szeretni magadat? Veszel-e fel álarcokat? Vajon mutatsz-e mást, mint aki valójában vagy?

Azt hiszed, ha nyitsz szívből, az védtelenné tesz, veszélybe sodor? Hát, akkor csak figyelj... mert a valódi veszély sosem akkor tör rád, ha igazán szívből, tisztán szeretsz, hanem akkor ha... - de ehhez inkább olvass tovább!

Tarts velem, olvass tovább!

"Úgy szeretném, ha tudná a kedvesem, hogy mit érzek iránta. De, ha elmondom neki, akkor kiadom magam!" - mondja a kanapémon ülő fiatal nő.
"Szuper, hát nem az a cél, hogy kiadd magad?" - kérdezem.
Arcán a döbbenet, alig kap levegőt:
"Hogy lenne az a cél? Hogy kiadjam magam? ... és ha visszaél vele?" - kérdez vissza!
"Szerinted hogyan lehet visszaélni azzal, ha önmagadat adod?" 

Ha nem adod önmagadat, hanem titkolózol, eljátszol egy szerepet, akkor a kedvesed reakciói neked vagy a szerepednek szólnak majd?

Csodálkozol, hogy nem vesz észre? Felháborodsz, hogy menekül, hogy kiismerhetetlen?

Hogyan lehetne más, ha Te sem az vagy mellette, aki valójában vagy? Ha Te szerepet játszol, ő honnan tudhatná, Te ki vagy valójában? 

Elővettem egy képet, amin egy páncélos lovag szerepelt. A lovagot tetőtől talpig beborította a páncélzata. Ült a lovon csupa védőburokban, és még az arca sem látszott ki. 

"Tetszik neked, ez a lovag a képen? Szívesen barátkoznál vele?" - kérdztem.
"Nem. Túl zárt. Nem látok a páncél mögé, nem tudom, ki lehet. Nem is tudom: nem bízom így benne" - felelte.
"Lenne kedved és időd rávenni arra, hogy levesse a páncélt és felfedje önmagát?" - kérdztem újra.
"Nem. Lehet, hogy értékes, kedves, szeretetre méltó ember, de nincs kedvem kideríteni." 

"Akkor hát, ha levenné a páncélzatát és látnád az arcát, szívesebben megismerkednél vele?"
"Igen, akkor látnám, kivel állok szemben valójában. Úgy már egyértelműbb lenne, hogy mit is lehet vele "kezdeni". - válaszolta.

Amikor azt hitted, hogy a szívedet tártad ki - és mégis bántottak - akkor még nem tártad ki igazán a szívedet...

Ha csalódtál, ha szenvedsz, akkor biztos lehetsz abban, hogy az egód átvette az uralmat, vagyis nem szívből nyitottál..csak nyitottál egyet "egóból". Közben félelemmel telve, rettegve lested, hogy ki fog visszaélni azzal, hogy te most adni készülsz. Elvárásokkal fűtve nyújtottad oda szívedet, akartál visszakapni - nem is akármit, ugyanis legtöbbször csak azt, amit te helyesnek véltél - és amikor a másik fél ezt nem teljesítette, akkor csalódás lett a vége. Azt hitted, a szíved tört össze, hiszen kegyetlen fájdalmat éltél meg mellkas tájon.

A szíved nem törik össze, nem fáj, nem hasad meg. A lélek nem gyötrődik, hiszen VÉGTELEN. Ha tudnád, hogy örökké élni fogsz, akkor volna értelme félni? Volna értelme elvárásokat támasztani? Nem.
Ha szenvedsz, ha bánt, ha csalódott vagy, akkor a szereteted nem tiszta: az egó félelmei és elvárásai beárnyékolják. 

Valójában a következők történhettek:

1. Eldöntötted, hogy szeretni fogsz, mert befutott végre egy olyan személy, aki láthatóan a legtöbb elvárásodnak megfelel, és meg is mozgatta benned az energiákat, nyitogattad a szívedet a "kedvéért".

Közben - az egó egyik alapprogramja a veszteségtől való félelem - folyamatosan éberen tartott, és a figyelmedet az elvárásásaidra fókuszálta a biztonságod érdekében. Amikor a félelem ural, akkor nem a szívedben vagy. A szeretet nem tiszta, bár te azt mondod: tiszta szívből szeretsz. A tisztaság attól tud tisztaság lenni, hogy a szeretetet nem árnyékolja be a félelem sötétsége. 

Amitől félsz, azon a figyelmed, azon az energiád. Vagyis előbb-utóbb paranoiásan keresni kezded, hogy hol fogják kihasználni az érzéseidet, és mikor következik be a veszteség, amire épp programozod magad.

2. Jön az első kritikus, veszélyes helyzet, és visszabújsz a "csigaházadba". Azt gondolod, hogy jobb, ha ő nyit előbb, és akkor, ha ez már így biztonságos talaj lesz, akkor majd te is magadat adod, és őszintén feltárod az érzéseidet. Addig azonban inkább csak a páncélzatod mögül - körülbástyázva a barátnőid egós tanácsaival - csendben gubbasztasz... 

Emlékszel a páncélos lovagra? Nem hittél neki Te sem. Eszed ágában sem volt kikutatni, feltárni a valódi énjét. A páncélzata elijesztett, és a bizalmatlanságod eluralkodott rajtad. A kedvesed ugyanezt éli meg. Látja, hogy nem nyitsz, hogy nem lehet tudni, hányadán áll veled, és így ő maga sem tudja, hogy mit is kezdhetne veled.

3. A párod reakciói, tettei, bizalmatlansága a páncélodnak szólnak... hiszen ő azt látja belőled.
Te ott bújsz meg a páncél mögött az eltitkolt, igazi érzéseiddel, de ezekről ő nem tudhat. Bármit tesz, az mind a páncélodnak szól csupán. Várhatsz gyengédséget, gondolatolvasást, bújást, nagy vallomásokat, de ezeket nem fogja megtenni, hiszen ő is bizalmatlan veled szemben, ahogyan te vele...

Ezért nem tudod csalódás nélkül megúszni azt, amikor rettegsz egy kapcsolatban megélni önmagad.

Szeretetből vagy - ez a "lélek energiája". Vagyis, amikor szeretsz, akkor éled önmagad. Ha nem engeded meg magadnak, mert az egód félt téged, akkor is megéled a szeretetet, szerelmet, de csak pillanatokra.

Amikor épp az egód nem elég éber, vagy ha iszol egy picikét, vagy elural egy túlromantikus pillanat, akkor pár percre "óhatatlanul" megélheted az őszinte tiszta érzéseidben önmagadat. A gond az, hogy az éber egód pillanatok alatt újra belép a gátjaival, és semmi se tud ebből tudatos, tartós és újraélhető lenni.

Legyél tudatosabb arra, hogy szeretni tudj! De hogyan? Hogyan lehet hát tiszta szívvel nyitni, és azzal miért nem élnek vissza mások?

A legnagyobb különbségek a szívből nyitás és az egóból történő vélt-nyitás között:

Ha szívből nyitsz:

• Tudod, hogy szeretetből vagy, vagyis ÉN-ed igazi jó érzését éled közben. Boldogságot élsz meg.
  
• Tudod, hogy az egód hogyan működik: a megszerzés / birtoklás és a veszteségtől való félelmek az alapprogramjai, és így ezek be is határolnák a fizikai létedet és kapcsolataidat - de te felismered azt, amikor így működsz.
• A szereteted felhatalmaz arra, hogy megérts másokat: ne a hibákat keresd bennük, hanem azt, hogy mi van a hibáik, tetteik mögött. Ha szeretsz, érteni fogod őket, és nem kritizálni, számon kérni.
• A szereteted legfontosabb megnyilvánulása az ELFOGADÁS. Önmagaddal kezdted, és mivel tudod, hogy saját hibáid milyen "kínokat" okoztak neked korábban, így másokban is megérted, és elfogadod ugyanazokat. 
• Nem akarod megváltoztatni a többi embert, mert élvezed, hogy velük így színes a világ, és tudod, hogy mindegyiküktől tanulni tudsz valami lényegeset így.

Ha csak egóból nyitsz:

• Nem tudod pontosan, ki vagy, és azonosítod magad szokásokkal, véleményekkel, gondolatokkal...
  
• Félsz. Félsz a veszteségtől, a csalódástól, és ezért bizalmatlan vagy másokkal. A biztonság a fő vezérelved, ezért mindazt, ami picit is veszélyeztetni ezt, arra azonnal odateszed a figyelmedet.
• Könnyen kritizálsz, hiszen ragaszkodsz a fejedben lévő biztos pontokhoz: amiket jónak vagy rossznak tartasz. 
• Összehasonlítgatsz: önmagadat másokhoz méred, és levonod a következtetéseket - ítélkezel - arról, mi jó, és mi rossz.
• A biztonság érdekében elvárásokat támasztasz mások felé: irányítani szeretnéd őket, kiszámítani a lépéseiket, tetteiket, és ha lehet elvárod, hogy számukra az legyen fontos, ami neked is.

Tudod, nem lehet kihasználni azt, aki azért szeret, hogy szerethessen.
Ha szeret, azzal ő célt ért.
Kihasználni azt lehet, aki elvárt valamit cserébe, mert azt figyeli, hogy mikor érkezik felé, ami szerinte neki cserébe jár.

Tudod, nem csalódhat az, aki nem várt el tőled semmit. 
Csalódni az tud, akinek a fejében konkrét dolgok fogalmazódnak meg arról, hogyan viselkedjenek mások.

Tudod, nem nagyon fog haragudni az, aki megérti, mi volt a tetteid oka. 
Haragudni az tud, aki képtelen együttérezni, megérteni a másik ember indokait, lépéseit.

Tudod, nem fogja elüldözni az a másik embert, aki el tudja fogadni.
Az elfogadás azt jelenti, hogy megengedi neki, hogy olyan sokszínű legyen, amilyen szeretne lenni. 
Az fog elüldözni egy másik embert, aki nem fogadja el őt: számonkéri, elszámoltatja, kritizálja, hibáztatja.

Nyiss szívből, és engedd meg magadnak és másoknak, hogy szeressenek Téged!

A legtöbbször azért húzod fel a páncélt, azért nem mersz őszintén nyitni, mert az nem "biztonságos". Attól tartasz, hogy bántani fognak, nem fogadnak el majd, nem teljesítik az elvárásaidat, nem szeretnek majd eléggé.

Te! Te vajon szereted-e magad eléggé? Te hiszed-e, hogy téged elfogadnak olyannak, amilyen vagy? Hiszed-e, hogy elég vagy: se sok, se kevés?

Hiszed-e, hogy lehet téged érdek nélkül szeretni?

Ez nagyon fontos! Lehet!
Lehet téged érdek nélkül, őszinte elfogadással és megértéssel szeretni. Azt adni neked, amire vágysz: bízni és hinni benned! De ne várd meg, hogy jöjjön valaki és lehámozza a páncélzatodat, hanem indulj elébe!
Tárd fel először önmagadnak, hogy ki vagy! 

A hibáidtól ne tarts! Azok csak lehetőségek. Egyik ember hibának látja őket, mások lehetőségnek, megint másoknak az észre sem vehető. :)

Vedd észre önmagad, figyeld önmagad, és értsd meg önmagad! Ha ezeket gyakorolod, akkor végre elkezded áthangolni magad a boldogságodra a biztonságod helyett, és végre elindulsz azon az ösvényen, ami a harmóniádhoz vezet,

Az eszed és szíved együtt fognak működni: a harmóniádat az adja, hogy ők egyetértenek. Ami szívedből jön, azt értesd meg az egóddal, elméddel - mert vele lehet "beszélni", és az ő asztala a megértés. Ha az elme megért, akkor könnyebben tér meg a szíved szavára, és kiegyenesedik az utad a boldogságod felé.

Ha úgy érzed, egyedül nehéz, és szívesen indulsz el a kalandra a segítségemmel, és még néhány hozzád hasonló társsal, akkor olvass itt tovább:

Szeretni jól és elengedni tudni...