máj19

Isten nevében ne merészeld

Címkék: Istenfélelemmegfélemlítésbűntudatelfogadásszeretetszív

Erre a témára régóta készülök, mert valahogy az utóbbi időben egyre többször jön szembe velem az Isten-FÉLÉS, és a BŰNTUDAT ébresztés Isten nevében.

Ez pedig nagyon nem helyén való. ISTEN SZERETETE NEM ILYEN!
Ezért Isten nevében ölni, üldözni, bántani, megfélemlíteni, ártani nem szép!

Miért és kinek áll érdekében Isten-t félni? Miért nem valódi szeretet ez?

Az egyházak "szeretik" félreértelmezni Isten szerepét, és akik csak felszínesen tájékozódnak, azok könnyen el is hiszik, hogy úgy helyénvaló, ha elképzelünk egy "bácsit", aki - mint a joghurt reklámban - mérgesen villámokat osztogat az égből, mert mi itt a Földön csúnya dolgokat teszünk, hiszünk. Vagyis létezik egy felsőbb hatalom, aki megbüntet, nem szeret, kitagad, ha nem úgy viselkedsz, ahogyan kell... (de hogyan KELL?)

Valójában ez egy megfélemlítés. Az emberek félelemben tartása és bűntudatuk felébresztése, manipulációs eszközök. Azért használta sok évszada is már az egyház, hogy az embereket könnyebben iránythassa. A félelemben és bűntudatban élő ember ugyanis jól vezethető. Az egyháznak picikét sem volt érdeke a tudatosodás. Tanítottak, oktattak - igyekeztek kontroll alatt tartani azt, milyen tudást szerez meg egy-egy ember - de nem akarhatták, hogy az emberek tudatában legyenek valódi küldetéseiknek, képességeiknek... (mert a tudatosság mindig veszélyt jelent a bürokratikus rendszerekre).

(Nézd meg a poltikában is: azok a kormányok, akik az egészségügyet és oktatást visszafejlesztik, tipikusan diktatúrára törnek, mert csak a beteg és buta ember manipulálható)

Isten azonban nem "nézi ezt jó szemmel!" (...és persze, ez sem jelenthető így ki, hiszen Isten nem ítélkezik ebben sem!)

Olvass tovább!!!

Isten nevében ne merészeld

Isten maga a teremtés, a teremtő energia, a legmagasabb rezgésű, mely szeretettel van telve. Ha az elménknek egyszerűbb, adjunk neki emberi formát. De ha így teszünk, képzeljünk el egy nagyon kedves, nagy szeretettel létező, mosolygós szemű bácsit vagy nénit, akinek esze ágában sincs megfélemlíteni, sem ítélkezni, sem büntetni, sem villámokat szórni. Nem érdekli, hogy gyónsz-e, hisz mindent lát. Nem sír, ha hazudsz, hisz tudja, miért teszed, nem fogja a fejét, ha Te rosszat cselekszel, mert ő szeret és megbocsát!

"Elküldte Jézust a Földre", hogy megmutassa: emberi testben is nagy erőt képvisel. Csodákat tehet: teremt, gyógyít... és minden földi tettet megbocsát!

Azt példázta, hogy mivel Te is, én is, mind a mindenség energiájából általa jöttünk létre, így mi is rendelkezünk hasonló képességekkel - kicsiben: gyógyíthatsz, teremthetsz, alkothatsz, csodákra vagy képes - vagy fordítva, és ez is csoda: rombolhatsz, megbetegítheted magad, másokat....és a legfontosabb: képes vagy megbocsátani minden ellenségednek, és szeretettel érezni feléjük. A szeretet a léted célja!

Azért jöttél a Földre, hogy a lelked testben, anyagban is tapasztaljon, és megélje a szeretetet a fájdalmak, veszteségek, betegségek ellenére is. A szeretet a célunk, és "eszközünk". A szeretetben pedig nincsen félelem, és nincs önsanyargató bűntudat!
(Lelkiismeret lehet, de bűntudat teljesen értelmetlen!)

Aki Isten nevében másokat elítél, bűntudatot ébreszt, félelemben tart, az nem tudja, mi a szeretet!
A szeretet az elfogadás, a nyitottság önmagad és mások felé!

"Elfogadlak, és szeretlek olyannak, amilyen vagy: hibáiddal és erősségeiddel együtt"
Mi az, hogy "hibád"? Ki mondja meg, hogy mi a "rossz" benned? Lehet, hogy ami a barátnőd szemében "hibád", azért a szomszédod rajong, mert erősségednek találja! A másik ember "hibája" valójában önmagunk értékítélete. Semmi valódi köze a másik emberhez nincsen. Isten csak mosolyog, mert látja, hogy a "hibáddal" együtt vagy teljes, így vagy egész, és így is képes vagy BOLDOG-ulni!

"Szeretlek, és ezért örülök mindannak, amiért Te lelkesedsz, ami éltet, amire vágysz, amiben kiteljesedhetsz, még akkor is, ha abban nekem nem szánsz szerepet!" De, még jobban örülök, ha részese is lehetek!"
Ez az elfogadás - mások elfogadása! Amikor nem akarom megváltoztatni a másik embert, hanem vele örülök, vele rajongok. Nem akarom letetetni vele a hobbiját, nem lázadok a barátai ellen, nem kampányolok a vallása ellen. Elfogadom szeretettel, hogy ő így érzi jól magát!
(Ha szenvedni látod, akkor az MÁS helyzet, akkor segíts neki felemelkedni, hogy lássa a kiutat, de ez MÁS téma!)

"Nincs szükségem a bűntudatra!, elengedem a félelmeimet is, mert szeretem magam, szeretem az életem, szeretem a hibáimat, és szeretem Istent!"
Önmagad szeretete és elfogadása nélkül nem leszel képes másokat sem megérteni, elfogadni, elengedni vagy megbocsátani. Valójában a haragod mögött ott lappang egy jókora elfogadatlanság és elégedetlenség önmagaddal szemben. 
A bűntudattal folyamatosan önmagadat ostorozod olyasmiért, amit egykoron "rosszul" döntöttél. Pedig valójában nem döntöttél rosszul: épp úgy döntöttél, ahogyan akkor képességeid, információid, körülményeid és lehetőségeid ismeretében jónak találtad. Ne hibáztasd magad! Benned sosem "hibák" vannak, hanem "csak" LEHETŐSÉGEK!
Millió dologra, és még többre képes vagy, ha megszereted önmagad!
Olyan képességeid nyílnak a szíveddel együtt, amikre most még gondolni sem mersz!

Mit tegyek a gyilkosokkal, gonoszokkal, tolvajokkal? Mit tegyek azokkal, akik bántanak másokat?
Jézus mire tanított? 
Vagy földibb példa: Süsü a kis sárkány? Apja, a 7 fejű sárkány kitagadta, mert Süsü meggyógyította az ősellenséget! Emlékszel a mesére? Igen, őt kitagadták, de mennyit nyert az a kis együgyű egyfejű: hisz mind szeretjük!" A mesék is erre tanítanak!

Hidd el, nem neked kell haragudnod, vagy ítélkezned, mert azok az emberek, aki ártanak, ölnek, gonoszul bántanak, saját karmájuk, saját negatív energiájuk áldozatai lesznek egyszer. Most épp ez a "programjuk", de ahogy Jézus is mondta: "Ne haragudjatok rájuk, hisz nem tudják, mit cselekszenek!"

Ne ítélkezz, Te csak önmagadba figyelj! 
Legyen benned a béke, és Isten szeretete, mely nem félelmetes és nem büntet...hanem SZERET! A valódi isteni szeretettel!

Ha már ennyit olvastál, akkor nézd meg azt is, hogyan nyithatod ki a szíved lépésről lépésre!

Kitaláltam ugyanis valamit, egy különleges kalandot önmagad mélységeibe, aminek során az elvárásaid elengedéséhez is kapsz technikákat és útravalókat.

Nézd meg mindezt itt:
https://tundersziv.hu/szeretet-kurzus

Légy bátor, és erős! Szeress elvárások nélkül! :) Te már jó úton jársz



Korábbi hozzászólások

1
Virágné Sándor Beáta
2015. 05. 20. 15:30
Köszönöm

Mi az életfeladatod?

Vajon készen állsz rá?

Kattints, válaszolj, és derítsd ki!
A tündérek tudják, hogy fontos
dolgod van, és segítenek
ráébredni, vállalnod azt!

Tudni akarom »

Programok

« februárfeb2024 Márciusáprilisápr »
hétfőHkeddKszerdaSzecsütörtökCspéntekPszombatSzovasárnapV
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Nem találsz egy cikket?

Érdekelnek

az új bejegyzések?

A Te életedet is könnyebbé teheti
egy-egy tanács? Neked is felismerést
hozhat? Add meg nevedet és e-mail
címedet, és értesítőt kapsz az
új bejegyzésekről!

Feliratkozás »
Impresszum Adatvédelem © 2015-2024, Némethi Erika készítette: mrc webdesign