Meg kell változnod? Vagy helyette inkább...

Címkék: változásmegváltoznielfogadásönelfogadásenergiatámadásszeretet

Úgy érzed, meg kell változnod? Biztos ez? Ki mondta, honnan az igényed erre?

Talán neked kényelmetlen önmagadat elviselni, vagy valaki más szajkózza folyton, hogy nem vagy úgy jól, ahogy vagy és változnod kell? Ki akar a képére formálni? Valaki más miatt változnál, vagy TE magad érzed úgy, hogy nem vagy képes önmagadat így elfogadni?

Az utolsó mondatot elismétlem, és nem véletlenül: Te érzed úgy, hogy nem vagy képes önmagadat elfogadni?

A változással az életed talán könnyebb lesz! TALÁN!
Ugyanis, ha a valódi elégedetlenséget nem találod meg önmagadban, akkor a változással csak arra jutsz: hogy "amikor benne vagy egy dologban, akkor kivágysz belőle, ha épp kint vagy a dologból, akkor visszavágysz", vagyis sehol sem találod majd a helyed, mert a változás önmagában NEM TESZ BOLDOGGÁ!

Tudod, mit tegyél a "megváltoztatásod" helyett?

Ez kézenfekvő, de előbb nézd meg ezt egy nagyon konkrét eseten keresztül, mely megmutatja, hogy mit kell keresned önmagadban, hol kutass, és hogyan találj rá arra, hogy mi az utad!

Kezdhetjük?
Ez egy párbeszéd - egy "tündéri sugallatra" érkező kedves vendéggel, akin keresztül én is sokat tanulhattam:
(Érdekes!)

Egy 40 körül hölgy kopogtatott be hozzám. Azonnal a közepébe vágyott a dolgoknak, így hamar azon kaptam magam, hogy már bele is csöppentem egy fiatal nő életébe annak minden elégedettségével és elégedetlenségével.

"Én már az utamon vagyok, sok mindenre rájöttem." - kezdte Edit!
"Értem, örülök! Például mikre jöttél rá?"
"Hogy nem kellene azonnal ugranom mindenre és támadnom, ha olyat mondanak!"
"Hm, miért támadsz azonnal?"
"Így védekezem!"
"Miért védekezel?"
"Ezt is tudom. Voltam hipnózis terápián, és családállításon. Ott kiderült, hogy volt egy ikertesóm, akit elveszítettem, és gyerekkoromban az apám nem törődött velem, csak szidott és bántott."
"Emlékszel arra, hogy meghalt az ikermagzat? Vagy csak mondták neked?"
"Mondták, de a terápiákon "láttam is".
"Értem. Szóval, azért támadsz, mert gyerekkorodban bántottak"
"Igen. Támadással védekezem."
"Mondd csak, nem hiányzik itt egy láncszem? ÉN úgy látom, hogy a múltbéli események, azok csak események. A "támadásod" egy reakció, vagyis az egy tünet vagy következmény. Nekem hiányzik a kettő közötti összefüggés."
"Nem értem. Mi hiányzik? Támadok, mert gyerekkoromban bántottak."
"Igen, picit nehéz megérteni, megpróbálom megvilágítani: a gyerekkori bántalmazás nyomán akár az is lehetne a reakciód, hogy visszahúzódsz egy egérlyukba kis egérként, és bezárulsz. De te a támadást választottad. Úgy látod, ha bántanak ez kell a "túléléshez". Ami hiányzik nekem itt az annak a megértése, hogy szerinted miért a támadás a megoldás akkor, ha bántanak? Hogyan dolgoztad fel, hogyan élted meg akkor a bántást, ami miatt most támadsz?" 
"hm.... nem tudom."
(Látom, hogy szöget ütött a fejében, hogy hiányzik az érzelem az eset megéléséből, az ő akkori valós megélése. Mivel nem talált választ a kérdésemre, ezért a következőkben egy ideig ellenállóvá vált velem - egy icipicit. Így:)
"Nem tudom. De mindegy. Támadok. Épp ezért kell változnom."
"Kemény vagy, Edit! :)"
"Az emberek csak bántanak, ha nem vagyok kemény!
"Ki bánt?"
"Mindenki. Például a főnököm. Egy gonosz ember. Le akarja vonni a fizetésem, utál engem, még beteg sem lehetek, mert máris üvölt velem. Azt mondja, csúnyán beszélek és folyton szajkózza, hogy változzak meg! A pasik is: nem lehetek gyenge, mert akkor kihasználnak!"
"Rendben. A főnöködet hagyjuk most, az ő személyiségért neki kell számot adnia :), nekünk az a fontos, hogy Te miért éled meg támadásként? ...és miért nem lehetsz gyenge, gyendéd?"
"hm...."
(nincs válasz.)
"Edit, lehet az, hogy azért fáj amit mond a főnököd, mert időnként úgy érzed, rátapint a szerinted is gyengébbnek tartott oldaladra?"
"hm..."
(nincs válasz)
"Edit! Lehet, hogy te elégedetlen vagy önmagaddal? Lehet, hogy gyerekként elhitted, hogy nem vagy elég jó? Elhitted apukádnak? ... és most sem hiszed el, hogy eléggé jó lehetnél bárkinek is, és nem hiszed el, hogy lehet téged nagyon szeretni?" (picikét egyszerűsítettem itt a kedves olvasónak, ez ugyanis itt hosszabb beszélgetési epizód volt.)
(csend....)
"Mondd csak, milyennek látod önmagad?"
(csend...)
"Van kapcsolatod? Milyennek látod magad a párod mellett?"
"hm, jó kérdés. Azt meg tudom mondani, milyennek látom őt. De azt nem, hogy magamat milyennek látom."
"Pedig fontos!" Csináljunk egy pici gyakorlatot: csukd be a szemed, és képzeld magad elé a legutóbbi randidat vele. Megvan? Nézd meg magatokat kívülről! Milyen vagy mellette?"
"Mint egy kislány!"
"Ez nagyon jóóó! Szerethető ez a kislány? Boldognak látod magad?"
"igen! De nemrég sírtam is."
"Nocsak, mi miatt sírtál?"
"A főnököm miatt. A párom meg is jegyezte, hogy nem szoktam gyenge lenni, nem is tudta elképzelni, hogy tudok sírni"
"Mit csinált a párod?"
"Megölelt...."
"Értem. Vagyis, amikor gyengének látott, előbb nem akarta elhinni, hogy ez is te vagy, aztán pedig megölelt, és negszeretgetett"
"Akkor ha gyenge vagy, gyermeki, és még el is tudsz érzékenyülni, akkor mégis szeretnek téged?"
"hát.... igen!"
"Értem!!! ....."
... és Edit is kezdi érteni. Ahhoz azonban, hogy el is higgye, még hosszú az út... :)


Nem folytatom a beszélgetést, mert már sejted, hogy Editnek NEM MEGVÁLTOZNIA kell, hanem épp ellenkezőleg: VÁLLALNIA VÉGRE VALÓDI ÖNMAGÁT!

Elképesztően elégedetlen önmagával, próbálja kemény álarcok mögé rejteni gyengének hitt oldalát, és tart tőle, hogy mások észreveszik a hibáit. Az elégedetlensége önmagával szemben azonban átüt a falain, és hiába tűnik keménynek, határozottnak, az emberek érzik, hogy sebezhető, hogy nem tartja magát értékesnek, és mivel ő maga még támadó is, így támadják is. Jókora támadási felüetei vannak épp azokon az álarcokon, amit azt hitte, védelemből húz magára.

Hogyan adhatja önmagát,  ha már rég hozzászokott egy álarchoz, ami a túlélést jelentette egy "kitalált", támadó világban?

1. Első lépés: elfogadnia önmagát: azt is ha gyenge, azt is, ha megsérült korábban, azt is, ha ő kemény... stb. CSak nézzen rá önmagára, és lássa meg saját működését!

2. Szeresse meg önmagát! Mert benne is ott lapul a belső gyermeke, a gyermeki énje: az önzetlen, a nyitott, a kedves, a szeretetre éhes, a szeretni tudó kis én-je! Ne temesse el többé, hanem szeresse meg! :) (Van erre technikánk! :))

3. Fedezze fel önmagában a szépséget, a jóságot, az eredendő szeretetet, és ha ezt megteszi: elégedetté válik. Az elégedettsége kiáramlik, sugárzik róla, és egészen megváltoztatja a világot is körülötte!

Ekkor majd mindenki a környezetében azt fogja mondani: megváltoztál! Pedig dehogy változott, inkább csak önmagára talált! Levetette az álarcait.
Azt az embert pedig, aki érezhetően önmagát adja, aki elégedett, aki mosolyog és vidám, azt bizony könnyebben fogadják el mások is!

Így gondolom, és ha szeretnéd, a Te életedben is megkereshetjük ezt a löketet, ami elindíthat egy önmagadba vezető úton.

Ha szeretnéd, akkor itt nézz szét - a Tündéri sugallat oldalon!

Tündéri sugallatok

Kívánok Neked sok felismerést az önismeret útján, és boldog megéléseket szenvedés és elégedetlenség helyett!