Segítség, a párom nem mutatja ki az érzéseit!

Címkék: szeretetpárkapcsolatférfinőelfogadásmegérzésintuíciószeretet nyelvérzelmek kimutatása

Legtöbbször nőktől hallom elszomorodó hangon, hogy a párjuk nem mutatja ki az érzéseit. Sem azt nem lehet biztosan tudni, hogy szereti-e őt, sem azt, hogy nem szereti.

A nő pedig - akinek egyébként eredendően csodás képességei vannak ahhoz, hogy mindezt akár meg is érezhesse - mégis inkább egyértelműbb módon szeretné megismerni a párja gondolatait, érzéseit. Ha ezt a nő nem kapja meg, folyamatosan örlődik azon, hogy a párja csak "lebegteti" őt.

Miért keresi a nő folyton ezt a biztonságot?  
Tényleg nem tudja kimutatni a férfi az érzéseit?
Mit vár a nő, mit ad a férfi, és miért nem találják ebben a közös nevezőt?

Olvass tovább!

Ha a női oldalt szeretnéd jobban megérteni, akkor azért olvass tovább, ha a férfiak érzelmeibe szeretnél picit mélyebben belemélyedni, akkor pedig azért!

A kép forrása: házipatika.com

A nők...

A női egónak valóban szüksége van nap, mint nap  - sőt! Mindennap! - arra, hogy a párjától egyértelmű visszajelzéseket kapjon arra, hogy ő fontos a férfinak, hogy rá nagy szükség van, hogy őt a férfi szereti.
Azért van erre szüksége, mert a nőt az érzelmei vezetik - vagy máskor: az érzelmei tartják fogságban. Ő eredendően elfogadni, befogadni, szeretni, gondoskodni jött a Földre, és ezekben a minőségeiben a nő képes önmagán is átlépni és önmagát háttérbe szorítva ténykedni a kedveséért.

Ha pedig így van, akkor jogosnak érzi, és igényli is, hogy erről a sok gondoskodásról, szépségről és jóságról kaphasson visszaigazolást, hogy láthassa, mindezt nem hiába teszi.

A gond azonban a nő életében ott és akkor kezdődik, amikor a nő fejében az is megszületik, hogy a férfi milyen módon fejezze ki mindezt a hálát és szeretet felé.

Innentől kezdve ugyanis, ahogyan a nő szocializálódott, azokat fogja méltó kifejezésmódnak tekinteni. 

Ha ő azt szokta meg, hogy a férfi ajándékokkal, virággal halmozza el a nőt a szeretete jeléül, akkor számára most is ez marad a szeretet nyelv.
Ha a nő azt szokta meg, hogy a férfi naponta önti szavakba a "szeretlek, szükségem van rád, mire is mennék nélküled" 
mondatokat, akkor ezekhez a jövőben is ragaszkodni fog. CSalódik és elszomorodik, ha nem kapja meg a férfitól.
Az is lehet, hogy a nő azt szokta meg, hogy a férfi minden nap, naponta sokszor hozzáér, megöleli, megcsókolja, magához húzza, és számára ez és csak ez lehet a férfi érzelmeinek kifejeződése. 

Ha a férfi más formákban próbálja jelét adni érzéseinek, a nő nem fogja észrevenni, mert látása fókuszában csak az van, amit ő elképzelt!

Mi a (nem) szomorú valóság a férfiról?

A férfi NEM gondolatolvasó, legalábbis a többségük nagyon nem az, ezért a rébuszokban kifejezett igényeket, a burkolt célzásokat, a szótlan duzzogást nem érti meg. Úgy áll mindezek előtt, mint az ártatlan elítélt, akit épp a bitófára küldenek. Fogalma sincs, mit hiányol a nő. Fogalma sincs, mit vár el tőle a párja, és elképzelni sem tudja, hogy miért nem elég az, ahogyan ő teszi a dolgát.

A férfinak is megvan ugyanis a saját szeretet nyelve. A férfi is CSAK a SAJÁT MÓDJÁN tud szeretni. Lehet, hogy ő úgy szocializálódott, hogy nem szavakkal fejezi ki érzelmeit, hanem pl: értékes együtt töltött idővel, vagy érintéssel.

Amikor a szeretet nyelvek nem fedik egymást, akkor hangzik el leggyakrabban ez a kijelentés, hogy: "a férfi nem tudja kimutatni az érzéseit"

Ráadásul, ha a férfi naponta szembesül azzal, hogy a nőnek mindaz nem elég, amit nyújthat, akkor emiatt férfi önbecsülése is sérülhet, és egyre kevésbé fog "küzdeni" a nőért, hiszen úgy tűnik, módszerei kevésnek bizonyulnak. A kölcsönös bizalom és elfogadás ezek után megbomlik a kapcsolatban.

Hogyan lehet akkor mégis megoldást találni?

Hogyan lehetne azt elérni, hogy a nő is azt érezze, szeretik, ahogyan szeretné, és a férfi is úgy érezhesse, hogy örömmel fogadják azt, ahogyan és amit ő nyújtani tud?

Nehéz úgy, míg nem akarnak egy "nyelvet" beszélni - egy közös szeretet nyelvet, - és egyikük, vagy mind a kettejük ragaszkodik azokhoz a sémákhoz, amiket eddig jónak tartott, vagy megszokott. Ha ragaszkodnak ezekhez, akkor egy idő után az önigazolásaikat keresgélik, és egyre távolabb kerülnek egymástól. Sőt! Távolabb önmaguktól is.

Ezt a közös szeretet nyelvet csak 2 féleképpen lehet megtalálni! KÖzösen, vagy külön-külön figyelve egymásra és önmagukra!

A nőnek van egy különleges képessége, érdemes "bevetésre indítani"!
A férfi pedig képes valami másra, ami egy ilyen helyzetben kifejezetten hasznos!

Ahhoz, hogy a közös szeretet nyelv megszülessen, valójában szeretetre és egymás elfogadására van szükség.
Hogyan? Hiszen szereti egymást a pár, mégsem tűnik ez elégnek!

Nem, valóban nem elég az olyan szeretet, mely önző ragaszkodásból és önigazolások keresgéléséből táplálkozik. Ezek mind olyan falak, melyektől a férfi nem láthatja a nő igazi oldalát, és a nő előtt is rejtve marad a férfi valódi lénye.

Az elfogadás úgy megy legkönnyebben, hogy a felek beleképzelik magukat a párjuk helyébe! Nem azt teszik, amit ők maguk tennének a másik helyében, hanem azt, amit valóban a párjuk tenne a saját helyében!!! Vagyis számításba veszik a másik képességeit, akadályait is, teljesen beleélik magukat a másik helyzetébe, és így ennek ismeretében igyekeznek egymást megérteni!

A legszebb az, ha ezt közösen teszik, közös igényük van arra, hogy mind a ketten ismerjék és elfogadják egymás valódi lényét, és megértsék egymást. Ebben az elfogadásban egészen más szeretet áramlik, mint abban, amikor csak ragaszkodnak saját igényeikhez és elképzeléseikhez.

Mi történik, ha csak az egyik fél ilyen empatikus, és csak egyikük akar tenni a kapcsolatért?

A legtöbb kapcsolatban nem egyszerre éreznek a felek. Egyszer az egyik fél, máskor a másik fél odafigyelőbb.

Ha a nő az, aki szeretné ezt az egységet kialakítani...

A nőknek eredendően erősebbek a megérzéseik, az intuícióik, és épp ezért ösztönösebben megérzik a párjuk érzéseit, kételyeit, örömeit vagy jól "kiszagolják" a hazugságait is. Csak ez egy kicsit "munkás" képesség, ugyanis, ha valóban tudatosan szeretné a nő megérezni, mi lehet a kedvese fejében és szívében, akkor félre kell tennie a saját tajtékzó egóját, a lázas gondolatokat, haragot, félelmet, és ragaszkodást a szokott sémákhoz. Ez nem egyszerű, és főleg olyankor nem az, amikor épp szomorkodik vagy csalódott a nő.

Ilyenkor az segíthet felébreszteni ezt a képességet, ha a nő rendszeresen meditál. Leül, becsukja a szemét, lelassítja a légzését, megnyugtatja az elméjét és felidézi a párját maga elé. Ez után megpróbál a párja szemével körülnézni. Először csak a szobában, aztán az utcán, aztán a kapcsolatában... egyre tágabb körökben. 
Amikor pedig visszatér a meditációból, szeretettel és valódi elfogadással fogadja a párját! Fontos, hogy ahhoz, hogy változás kövesse ezt a dolgot, a nőnek nem egyetlen napra kell felébreszteni az érzékelését, hanem hosszan, hetekig is akár. (Egy-két napnyi önzetlen megértést ugyanis a férfi még nem fog észrevenni, vagy ha észreveszi, nem fogja elhinni.)

Ha pedig a férfi szeretné ezt jobban közös nevezőre hozni:

A férfi képes érzelmi biztonságot teremteni. Képes a nőnek megadni azt a biztos tudatot, hogy: "minden a legnagyobb rendben lesz". Hiszen ő maga a teremtő minőség. Amikor a férfi elhiszi magáról, hogy ő képes erre, mert rá egy nő ezért is felnézhet, akkor képes lesz figyelni arra is, hogy a nő, aki mellette van, mire vágyik.

A férfi nem gondolatolvasó, de ha szintén félre tudja tenni az önigazolásait, akkor tud kérdezni: kideríteni, értő figyelemmel meghallgatni, mit akar a kedvese! Ha mégsem árulja el ezt a nő, akkor a férfi tegye meg,hogy a következő napokban végigpróbálja a szeretet nyelveket: egyik nap ajándékot vigyen, a másik nap értő figyelemmel hallgassa a nőt, és szervezzen közös programot, a következő napon fejezze ki szavakkal egyértelműen az érzéseit, és egy újabb napon próbálja ki azt is, hogy milyen lesz a nő hangulata, ha gyakrabban megöleli és megcsókolja!

KI fog derülni, hogy melyik az, amelyiknél a nő megnyílik és közeledni tudnak egymáshoz úgy, mint kapcsolatuk elején!

Ne várd meg, míg teljesen felépülnek a falak közöttetek! Már az elején, amikor először rádtör ez a pánik, kezdj el dolgozni ezen az elfogadáson! Maradjatok fontosak egymás életében!

A saját példám, ami hihetetlen fordulatot hozott az életembe: és épp egy ilyen "nem-kimutatós" dologhoz kapcsolódik. 

Én a szavakból éltem eddig. Kommunikációt, írást tanítottam főleg üzleti körökben, és még most is szeretem és csinálom a szakmámat. Nekem a kommunikáció olyan könnyen megy, mint másoknak az integetés. Egy pillanatig sem szorongok azon, hogyha ki kell fejeznem magam, és könnyedén megteszem akár 1000 fős tömeg előtt is. Ennek a képességemnek köszönhetően nem is nagyon szorultam egyéb különleges képességeimre, hiszen mindent el tudtam így intézni, érni.

Mígnem, az utamba nem sodort egy olyan szerelmet az ég, egy olyan férfi képében, akinek nem hogy nem kenyere a kommunikáció, de még időnként feleslegesnek is tartja. Miért is ne lenne így, hiszen olyan elképesztően erős és hatékony érzékelése van másokról, hogy szinte 1000 km-ről is érzi a hangulatomat.

Eleinte roppantul zavart, feszengtem abban, hogy tudni szeretném, mit gondol, mit érez. Mert a misztikum, ami körülvesz egy ilyen embert, az nagyon vonzó ám, de amikor bizonyosságokat keresünk, kifejezetten kiborító tud lenni. Idővel azonban rájöttem, hogy őt megváltoztatni nem tudom. Ha engem zavar ez a különbség, akkor nekem kell ledolgoznom ezt a zavart és szenvedést. ....

...és képzeld! Megértettem! Ha félreteszem a csacsogást, a kifelé áradó kommunikációmat, és nem csak kifelé "áradok", hanem figyelek is, (vagyis hagyom az áradást befelé is) akkor olyan képességeim nyílnak meg, amivel én is tudom, látom, érzem őt.
Ha nem a fejemben vagyok, hanem figyelek, és szívből kiindulva nézem őt, akkor látom, tudom, érzem egészen nagy pontossággal, amit érez, amit gondol. Semmi mást nem kell tennem, csak úgy figyelnem, hogy kikapcsolok minden értékelést. Úgy figyelek, hogy nem döntöm el, mi a jó és mi a rossz, mit miért tesz, mit miért nem. Egyszerűen csak átengedem magamon ítéletek és értékelés nélkül mindazt, ami róla felém jön!

Ezt nevezem csodának. Ezt nevezem annak, amikor megnyílsz úgy szeretetből a másik ember felé, hogy új képességeidre lelsz rá: szívvel látsz. Most már egészen jól érzékelem őt, és másokat is. ... és azóta már nem is beszélek annyit, valahogy fontosabb lett a figyelem. 

Lassan megtanulom harmónikus egységben használni a verbális és a szívbéli kommunikációt, és mindezt annak köszönhetem, hogy ő nem úgy mutatta ki az érzéseit, ahogyan az nekem a legkényelmesebb lett volna!

Ugye, érted már?

 Fedezd fel önmagad! Ismerd meg érzelmi működésedet, indulj el önmagad felé egy belső kalandra most!

Szeretettel segítelek ezen az úton egy segítőtársammal egy különleges program keretében!
Nézd meg, és tarts velünk!
https://tundersziv.hu/szeretet-kurzus

Várunk sok szeretettel!