júl08

Amikor elhagy a párod... (az önzésről kicsit másképp)

Címkék: önzésönzőfelelősségvállaláspárkapcsolatszakításelfogadáselengedés

Fájdalommal és szorongással tölt el, hogy a párod már nem olyan odaadó...

Amikor azt érzékeled, hogy a párod már nem tudja boldogan megélni önmagát melletted, már nem elég lángoló, vagy azt látod, hogy elvágyik, kedvetlen, vagy akár kritikus és mogorva, a fájdalom és félelem felerősödik benned.

Természetes FÉLELEM jár át.

A veszteség szele megérint, az álmaid összetörni látszanak, a hited kettőtökben és magadban is meggyengül. Mintha a biztos talaj csúszna ki alólad. 

A veszteség kétféle véglet felé viszi el az embert - és persze a két véglet között az egész skála bejárható.

  1. Az egyik végletet azok jelentik, akik a félelem miatt szomorkodnak, és önmagukat okolják. Az önértékelésükben megszólal a vészcsengő azzal a hanggal, hogy "nem voltam, nem vagyok elég jó". Erről már készítettem cikket és videót. Ha így működsz, akkor keresd meg azt, sokat segít majd.
  2. A másik véglet - és most nekik szánom ezt az írást és videót - akik a veszteség miatt inkább erőszakossá válnak, és követelni kezdik a párjuk változásait. Szerintük együtt KELL maradni! 
    Szerintük SZERETNI KELL egymást - akkor is, ha nem megy.
    Szerintük a közös életért a másik embernek akár BE IS KELL ÁLDOZNIA MAGÁT. Az együttmaradás óriási elvárásként kap hangot, és emberünk azt várja, hogy az elvágyódó társa változzon meg, "javuljon meg", és szeressen újra lángolóan, odaadóan.

Erről lesz szó most, nekik szól el a cikk.

Ez egy ÖNISMERETI MÉLYVÍZ... csak jól úszóknak ajánlott!

Ha ez a cikk feldühít, akkor biztos lehetsz abban, hogy RÓLAD SZÓL, és abban is, hogy NEM ÉRTETTED meg jól a cikk mondanivalóját! A cikk ugyanis senkit sem véd, SENKIT SEM HIBÁZTAT! Ha megérted, akkor FELSZABADULTSÁGOT fogsz érezni, mert az ÖNMAGADDAL VALÓ ŐSZINTESÉG fontos feltétele annak, hogy ilyen nehéz helyzetekben TOVÁBB TUDJ LÉPNI!

Ne félj, csak olvasd, és, ha fáj, akkor olvasd újra, és olvasd mindaddig, amíg azt nem érzed, hogy: "látom, hogy hogyan tovább, látom, hogyan kell változtatnom a GONDOLKODÁSOMON a túlélésemért és boldogságomért akkor is, ha most fel kell adnom egy korlátozó elvemet!"

Szeretettel írtam, és segíteni akarok akkor is, ha most legszívesebben nekem ugranál! 

Olvass tovább és nézd meg a videót is!

Amikor elhagy a párod... (az önzésről kicsit másképp)

Tovább a teljes bejegyzéshez »

aug29

Miből láthatod, hogy ki fog alárendelődni a kapcsolatban?

Címkék: párkapcsolatfélelemönzőmegfelelési kényszerboldogboldogság

Te hogyan indulsz neki egy párkapcsolatnak?

Mi az, amit keresel? Mi az, amit megélni szeretnél és mit gondolsz mitől függ mindez, tőled vagy a leendő kedvesedtől?

A kezdeti csodálatos lángolás, a lángra kapó szerelem heteiben minden gondtalan. Aztán kb 4-6 héttel a kezdetek után, mintha egyik pillanatról a másikra változna vagy változott volna valami. A sűrű üzenetváltások és a gyakori találkozások, a nagy-nagy érdeklődés hirtelen alábbhagy és a munkára, a mindennapi teendőkre és elintéznivalóra hivatkozva a felek megtalálják a távolmaradás okait. Mi történhetett?

Ki keresse a másikat? A férfi vagy a nő? ... és jönnek a kérdések: "talán nem is tetszem neki? Mégsem akar engem? Nem vagyok elég jó? Hogyan ne legyek se túl, se kevés a számára? Jaj, mit tegyek?"

Az első találkozásokon eldőlhet, hogy alárendelődsz a kapcsolatban, vagy sem. Nem feltétlenül kell ugyanis egyik vagy másik félnek alárendelődnie. Akár működhetnétek mellérendelt viszonyban is, de ehhez érdemes volna átállítani egy rossz beidegződést aktiváló gombot a buksidban, a gondolkodásodban!

Olvass tovább - nézd meg, mi az, amiről érdemes másképp gondolkodnod, és a kapcsolataid fognak szolgálni téged és nem te azokat...

Miből láthatod, hogy ki fog alárendelődni a kapcsolatban?

Tovább a teljes bejegyzéshez »

okt14

Ne áltasd magad!

Címkék: szeretetönzőönzésmegfelelési kényszerfélelemkihasznál

Ez a cím elég erős és határozott, valójában nagyon nagyon finoman szeretnémegmutatni egy nagyon érdekes működésünket - emberi működést, - amiben magadra ismerhetsz.

Az önámítás, önáltatás olyan picinek tűnő megnyilvánulásáról van szó csupán, ami azonban nagyon mélyen érintheti az érzéseidet és tartós boldogtalanságot okozhat benned.

Talán most azt gondolod, hogy már te nem hazudsz magadnak...

... mégis, ha időnként úgy érzed, hogy kihasználnak mások, vagy ha úgy érzed, hogy nem értenek meg, vagy netán megbántanak és nem értékelik, amit te értük teszel, akkor ez itt most nagyon sokat segíthet.

A cikk végére  - ha én jól adom át és te jól értelmezed - azt fogod érezni, hogy a szíved megnyugszik, hazatalálsz. Onnan fogod tudni, hogy még nem érted ezt az írást, hogy az elméd haragot, vagy háborgást érez. Tudd, hogy semmi bántó nincs e cikkben, így a háborgás mögött csak rögzült sémáid vannak, amikre így fényt gyújthatsz, hogy a boldogságodhoz közelebb juthass. Akkor inkább olvasd ezt újra...

Olvass tovább! 

Nekem is fura volt ezt felismernem, és engem is szembesített magammal és önzésemmel, de nagyon örülök, hogy megláthattam ezt, mert azóta egyre fogynak a hamis elvárásaim, nem áltatom magam és jobban értem, mikor és hol van az én valódi szerepem és felelősségem.

Ne áltasd magad!

Tovább a teljes bejegyzéshez »

dec19

Önző kapcsolatok: miért fáj, ha nem áramlik vissza szeretet?

Címkék: szeretetfélelemgondolatörömönzetlenönző

"Hülye" kérdés...mondhatod :)
Miért ne fájna? Persze, hogy jogosan fáj, ha teszel másokért, adsz és adsz, és cserébe nem hogy viszonzást vagy hálát, de még csak egy "köszönöm"-öt vagy egy kis elismerést sem kapsz.

Jogos, ha ilyenkor elkeseredsz - de még sincs sok értelme...

Most nem azt fogjuk tenni, hogy szidjuk közösen az emberiséget, ahol kihunyni látszik a szeretet. Nem fogunk itt pálcát törni mások felett. Mert másokat nem tudunk megváltoztatni. A szeretetet kikényszeríteni nem lehet. Küzdeni érte és megszolgálni sem tudod.

A szeretet csak VAN. Aki észreveszi, éli, aki nem, az hajszolja, küzdi egész életében, és sosem fog ráakadni.

Épp ezért sokkal inkább azzal van dolgunk, hogy megnézzük, Te miért éled meg mindezt fájdalomként.
Hogyan ne ragadj benne a mások érzéketlen hálátlansága miatt a szenvedésedbe? Tarts velem, önmagadon dolgozhatsz... mindenki más meg majd csak figyelheti kerekedő szemekkel, mennyivel boldogabb vagy náluk...

Olvass tovább..

Főleg akkor olvass tovább, ha a közelmúltban megéltél olyat, hogy önzetlenül adtál másoknak, segítettél, tettél értük - erődön felül is - és ezek az emberek végül még csak meg sem köszönték... a bajban pedig eltűntek mellőled!

(A kép forrása: eltero.hu)

Önző kapcsolatok: miért fáj, ha nem áramlik vissza szeretet?

Tovább a teljes bejegyzéshez »

aug29

Melyik szintjén vagy a szeretetnek? Kell-e önzés, kell-e csere, jó-e a feltétel nélküli?

Címkék: szeretetszeretet szintjeifeltétlen szeretetönzésönzőönző szeretetisteni szeretet

A szeretetnek több szintjét is megéled az életed során. Olykor akár napon belül is megjárod ezeket, mint egy létra fokait. Változik a kedved, az igényed... és vele az elvárásaid, nézőpontjaid, és ezt mind úgy, hogy a szereteted ugrik egy-egy szintet le vagy fel...

Ezek pedig valóban egymás feletti szintek.  Kifejezetten lépcsőzetesen fölfelé haladnak. Ez pedig arról is szól, hogy Te magad is boldogtalabb vagy boldogabb vagy az egyes szinteken. 

A kérdés csupán az, vajon melyik szinten időzöl legtöbbször?

4 szintet írok le Neked, ezeket tudtam definiálni.
(Segítségemre volt egy nagyszerű amerikai rövidfilm ebben.)

...és csak annyit jegyzek meg előre, hogy minél magasabb szinten éled a napjaidat, annál biztosabb, hogy az előző szinteken nem értenek meg. Ez természetes is így, hiszen azokon a szinteken még nem tudják, milyen is lehet a világ.

Kívánom, hogy tudatosan éld a szeretet szintjeit, és legyél minél többet a 3-4. szeretet állapotában! Ezeken a szinteken ugyanis Te magad is boldog vagy, nem csak azok, akiknek szeretetet adhatsz!

Olvass tovább!

Melyik szintjén vagy a szeretetnek? Kell-e önzés, kell-e csere, jó-e a feltétel nélküli?

Tovább a teljes bejegyzéshez »

Mi az életfeladatod?

Vajon készen állsz rá?

Kattints, válaszolj, és derítsd ki!
A tündérek tudják, hogy fontos
dolgod van, és segítenek
ráébredni, vállalnod azt!

Tudni akarom »

Programok

« februárfeb2024 Márciusáprilisápr »
hétfőHkeddKszerdaSzecsütörtökCspéntekPszombatSzovasárnapV
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Nem találsz egy cikket?

Érdekelnek

az új bejegyzések?

A Te életedet is könnyebbé teheti
egy-egy tanács? Neked is felismerést
hozhat? Add meg nevedet és e-mail
címedet, és értesítőt kapsz az
új bejegyzésekről!

Feliratkozás »
Impresszum Adatvédelem © 2015-2024, Némethi Erika készítette: mrc webdesign