Lelkem mélyén bizton tudom: összetartozunk...

Címkék: szeretetszeretlekenergiaérzésszerelembelső hang

Lélekszerelem az emlékezet kapujában...

Az első találkozásunk egyszeri és megismételhetetlen volt. Nem tudtam rólad semmit, csak a nevedet, de azt is csak 1 napja. Nem tudtam, hány éves vagy, hol élsz, mit tanultál, mi a munkád... semmit sem tudtam. Ahogy néztelek, lelassult köröttem az idő, és kitágult a tér. Ott álltam veled a közepén, és közben átjárt bennünket a tökéletes emlékezet.

Emlékezni kezdtem...  arra, ki vagyok, és honnan jöttem. Ott ismertem fel - és ezt neked köszönhetem, hogy: szeretetből létezem. Átjárt vele a biztos tudat is: szeretlek. Szeretlek úgy, hogy nem is ismerlek. Földi értelemben (még) nem. 

Mégis: szeretlek.
Szeretlek, és ehhez kétség sem férhetett, mert ez a szerelem soha nem született és sosem múlik el, hisz akkor, ott megértettem, ez öröktől fogva bennem van. Én magam vagyok a szeretet, a szerelem... és erre te nyitottál ott kaput. Te! Pedig talán nem is tudtad... 

Te nyitottad ki bennem az emlékezet kapuját, és azon ott már együtt sétáltunk át. Beléd feledkeztem. Tudván ugyanazt érzed és éled abban a percben te is. Annyira átjárt és eltelített a boldog megérkezés és felismerés fénye, hogy szinte világítottam.

Olyan szerelem járt át, olyan erős energia, ami addig sosem, és bizton tudom, hogy ez a kapocs nem enged, nem szakad el sosem. Épp ezért nem kell ragaszkodnom... mert te VAGY, és mert bennem vagy, bennem élsz azóta is.

Olvass tovább!

Szinte hihetetlen csodás egység...

...Nem is gondolkodunk, csak együtt csinálunk "semmit", ésközben tökéletes összhangban és csendben is érezzük egymást. Úgy múlik a perc, hogy semmit se számít. Nincs idő, nincs tér, és nincs senki más, csak mi.

Érzem, amit érzel.  Érzem, aki vagy. Tudom. Minden kétséget kizáróan tudom, hogy az vagy, akinek látlak... 

Amikor rád gondolok, gondolataimban szeretettel veszlek körül, és ha ekkor furcsán megremeg a gyomrom, tudom, hogy épp "összekapcsolódtunk".
A szál, ami ilyenkor egymásba fonódik és egymást erősíti, azt közvetíti, hogy Te is épp így gondolsz rám akkor. Érzed távolról is a hangulatomat, és én is tudom, hogy - bár azt mondod, nincs baj - mikor szorongsz, mikor érzed magad rosszul.

Ha a szemedbe nézek, magamra ismerek. Csupa-csupa azonos gondolat, azonos érzés, azonos vágy, azonos kívánság...

Meglepően gyengéd, tökéletes elfogadás...

Egyszerre lépünk, egyformán érzünk, egyszerre vágyunk, és hasonlót gondolunk. Nincs is szükség kompromisszumokra, nem merül fel feladat az elfogadásban, hiszen olyan tökéletesen tükrözzük egymást, hogy az elfogadás minden pillanatban természetessé vált.

Ha mégsem értünk egyet, az új lehetőséget, új távlatokat nyit meg. "Mutasd a világodat, mutasd, hogy látod, hadd lássam, hadd tágítsam azzal az én világomat".

Ha nem értünk egyet, az csupán nevelt normáink, neveltetésünk mintáiból ered, és szinte játék az is, ahogyan ezekkel közelítünk egymást megérteni.
Együtt szembesülünk félelemeinkkel, együtt ismerjük fel korlátainkat és egymás szemében látjuk meg tükröződni minden visszahúzó, menekülésre indító buta kis sémánkat is.

Támogató szeretettel tágítod a világomat, tágítod a nézeteimet, és én is segítek meglátni azt, amit én mutathatok neked. Száz és száz apró részlettel színezted már át azt, amit én megéltem, és én is megajándékoztalak sok tucatnyi finom érzettel, amikkel te is teljesebb lehetsz.

Nem tudok neked nem-et mondani.
Nem tudok rád haraggal gondolni.
Nem tudom rád zúdítani az elégedetlenségemet - ha néha érzek is ilyet - mert amint meglátlak, és belenézhetek a szemedbe, áthatol rajtam mindaz, amit te látsz és te érezhetsz. Oly elemi erővel és tisztasággal tudok azonosulni legbelső érzéseiddel, és félelmeiddel, hogy kételyek nélkül tudom: te én vagy, és én te vagyok.

Furcsán hangzik ez, hisz mintha az azonosulásban megszűnnénk egyedik maradni. De mégis együtt a kettő bennünk. Tudom ki vagyok és tudom, hogy veled boldog vagyok. Tudom, hogy Te ki vagy, és érzem, hogy mellettem önmagad vagy. Azonosak és különbözőek, férfi és nő ketten egyben, kölcsönös szeretetben.

Nincs értelme korlátokat szabni, nincs értelme tiltakozni...nincs miért és mi ellen küzdeni, mert amikor együtt vagyunk, a jelent éljük. Csak az van, amit együtt teremtünk, egymásban és magunkban megélünk, csak együtt, csak kettőnk (egysége) van.

Egy belső hang azt súgja, és bizton hiszi: összetartozunk

Tehetsz bármit, elhagyhatsz, megcsalhatsz, élhetsz távol tőlem, küldhetsz el, dobhatsz el magadtól, akkor sem tudlak nem-szeretni. Lehetsz bárhol és bárki oldalán, én megérezlek mindenben, ami csak körülvesz. Ott vagy minden fában, minden fűszálban, meglátlak mindenben ami él, és minden élettelen tárgyban is. Ott vagy minden szokásomban, minden gondolatom mögött és ott vagy minden szikrában, minden tűzben, ami inspirál a tetteim mögött.

Nem kell várnom rád, nem kell, hogy siess hozzám, nem kell, hogy velem maradj, nincsen célom, nem is lehet, hiszen egy másik dimenzióban együtt vagyunk minden percben, minden órában, minden levegő vételben és minden rezdülésben.

Nem távolodva... Évek óta...

Köszönök minden percet, minden tudást, minden élményt. Köszönöm azt, amiben azonos vagy és azt is, amiben más, mint én. Köszönök minden mosolyt, minden ölelést, minden kimondott és kimondatlan gondolatodat, minden érzést és minden félelmet, amit csak ez a pár év adhatott. Köszönöm, hogy útitársam vagy, és voltál.

Semmit sem vágyok jobban, mint azt, hogy boldognak lássalak. Ha velem, hát úgy jó, ha nélkülem, hát úgy is...

Ha menned kell utadra, menj, nem tartalak vissza és nem zúdítok semmit a nyakadba! 

Szeretlek, bármi is történjen, bármit is tegyél itt e földi létben. Hisz egy hang bennem bizton tudja: nem lehetek nem-veled, mert kitöltöd teljes lényemet...és ez így jó nekem...

Kedves Olvasónk! Szeretettel kívánok neked ezen az úton örömteli felismeréseket! Ha pedig szeretnél erről többet megérteni, tudni és alkalmazni, akkor ide kattintva haladj tovább: Szeretetben létezni, szeretettel létezni kapcsolatban is