Miért csak akkor értékel, amikor elveszíthet?

Címkék: nőférfienergiapárkapcsolathiányveszteség

Gyakran mondják a férfiakról, hogy csak akkor értékelik a nőt - és mindazt, amit addig adott - amikor már elveszíteni látják, vagy akár el is veszítették már.

Ennek érdekében sok az olyan tanács is egy válságba jutott kapcsolat esetében, hogy: "Legyél kicsit elérhetetlen! Ne adj annyit! Ne vedd fel a telefont! kérj szünetet!"

Biztosan nem igaz azonban ez minden férfire és nem is csak férfiakra igaz, de valóban általános az, hogy a férfi gyakrabban esik ebbe a csapdába, és mindaddig, amíg a komoly veszteség szele meg nem érinti, nem is veszi észre, mennyi jósággal és odaadással ajándékozta meg a nő.

(Most kedvezek a nőknek egy picit, és persze, a férfiak számára is inkább segítő nézőpontokat, mintsem buta ítélkezést és bírálatot hoztam. :) Szeretettel olvassátok!)

Olvass tovább!

A nő gondoskodik, ad és örömmel ölel körbe...

A nő azért gondoskodik a férfiról, mert szereti és azért is mert szeret gondoskodni.

A nőből neveltetéséből, tanult mintáiból és eredendő körülölelő női energiáiból fakadóan is jön a gondoskodás. Tulajdonképpen, amint megszeret egy nő valamit vagy valakit, azt azonnal törődéssel veszi körül, azonnal beburkolja, ellátja, érzelmileg biztonságot teremt számára.

A nő ezt - MAGÁÉRT is teszi.

Azt gondolja, hogy azért teszi, mert ezzel örömöt szerez a másik félnek, de valójában a másik öröméből ő is energiát nyer. A TUDAT, hogy így hasznos és fontos lehet, hogy így jóságos és nélkülözhetetlen lehet, nagyon sok energiát ad a nőnek. 

Ha ezt a férfi ELISMERÉS-sel, hálával, köszönettel, dicsérő szavakkal követi, akkor pedig különösen sok energiát nyer vissza a nő ebből a "szolgálatból". Így ki is egyenlítődik minden az egós elméjük számára is. Az egyikük gondoskodást kap, a másikuk elismerést. :)

A legtöbb kapcsolatban azonban előbb-utóbb megtörik ez az adok-kapok.

Legtöbbször a férfi az, aki hamarabb belekényelmesedik mindabba, amit a nő ad és teremt köré. A férfi azonban nem gonoszságból terpeszkedik így el, hanem mert ő is érzi, hogy a nő önmagáért is teszi mindezt. A nőnek éppoly fontos az, hogy gondoskodhasson, mint amennyi hasznot ebből a férfi kap vagy igényel.

Sokszor a férfi ugyanis nem is igényli ezt a nagy gondoskodást - ő beérné a szétdobált szennyes, a hideg vacsora, a tv nézés, a rumlis szoba, a vasalatlan nadrág körülményeivel. Ezért aztán egy idő után a "hála kikopik" belőle és nem érzi már fontosnak, hogy minden nap a nő tudtára adja, milyen jó, hogy ezt mindet a nő megteremti.

A nő azonban így elfogy...

Mivel a nő is energiából él, így természetesen igényli majd, hogy valami visszajöjjön számára is mindazokért, amit nyújt. Bár önmaga miatt teszi, mégis csak jó az, ha a férfi elismeréséből értelmet nyer mindez. 

Amikor elmaradozik a viszonzás, a nő energiája elfogy, és egyre többször és többször jelzi ezt a férfinek. 

• Először csak csendben konstatálja, hogy nem kap elég figyelmet...
• Aztán szóvá teszi: KÉR-i a férfit, hogy az figyeljen rá többet...
• Aztán - ha ennek sincs hatása - egyre dühösebben követeli azt, hogy a férfi is tegyen energiát a közösbe, a kapcsolatba...
• Ha még ez sem hat, akkor komolyabb játszmák jönnek: megvonja a gondoskodást, tükrözi a férfi figyelmetlenségét, fenyegetőzik - a nő háborúba kezd. Így is ENERGIÁT nyer, hiszen a férfi figyelmét így is felkelti, így is magára vonja, ha nem is örömmel, hanem agresszióval - de győz a figyelemért vívott csatában.
• Aztán - amikor ez sem hat, - a nő beletörődővé válik. Mindent kipróbált, mindent megtett, mindent "eljátszott", minden női praktikát, játszmát bevetett, és semmivel sem sikerült elérnie, hogy a FÉRFI ÉSZREVEGYE.

Igen! A nő nem nyer vissza energiát, a női egó nem nyer viszonzást az "üzletben, a párkapcsolati adok-kapok során".
Ennek nyomán a nőben végzetes következtetések születnek meg - melyek többnyire nem fedik a valóságot, bár igaznak tűnhetnek. A nőben ugyanis az rögzül, hogy "a férfi már észre se veszi. Az már nem fontos a férfinek, hogy ő mit él meg. Már nem fontos, hogy neki rossz, már nem számít, amit a nő kér"....

A nő - miután nem látja értelmét maradni - útilapút köt...

Eljön az a pont, amikor a nő már nem kér.

Már nem hisztizik, már nem is remél, és leginkább már NEM HISZ a férfinek, a férfiben, a közös egységben.

Már nem számít semmi... és ekkor (a gödör alján) a nő megérti, hogy nem élhet és gondoskodhat folyton azokért és azokról, akik számára az ő kérései nem fontosak. :( Ha vissza nem tér energia, akkor ő sem ad többet...

A nő dönt: és feláll, továbblép...

Miért nem hallotta meg a férfi a nő kéréseit? Miért söpörte a szőnyeg alá? Miért legyintett rá gondolván: "áá, már megint hisztizik, megint menstruál?!"

A férfi - legtöbbször - nem azért söpri a problémát a szőnyeg alá, mert nem fontos a nő. Nem azért nem figyel, mert nem szereti a nőt, és nem azért nem udvarol örökké, mert nem érdekli semmi a nőben, hanem azért, mert nem tud mit kezdeni a nő igényeivel és még inkább nem tud mit kezdeni a nő problémáival.

Kérdései lesznek:

• Vajon mit akar a nő?
• Miért elégedetlen, ha eddig ő akart gondoskodni?
• Mi változott hirtelen, ha a férfi valójában most se mutat nagyobb igényeket és nagyobb változást?
• Miért követel most többet a nő tőle?

Egyszerűen nem érti a férfi, hogy mi kevés a nőnek, hisz ő szereti. Nem érti, hogyan figyeljen többet a nőre, hiszen minden figyelmével őt figyeli és egyszerűen nem érti, mit kéne másképp tennie, ha eddig minden jó volt így mindenkinek. - A nő gondoskodni akart, hát most is gondoskodhat...

A férfi azért nem akarja meghallani a nő panaszait, mert nem meri komolyan venni, hogy azok valósak. Azért mondja legyintve, hogy az csak hiszti, mert önmagát nyugtatja, hogy a baj nem is olyan nagy baj... talán ő maga is elhiszi. Persze, egy ideig igaza van, hisz a nő megértő, és eleinte lecsillapodik és könnyen folytatja "működését", ahogyan addig...

A férfi azt hiszi, ha nem hallja meg a gondot, az nem is létezik. Azt hiszi, hogy ha nem veszi komolyan, akkor az talán elmúlik. Azt hiszi, hogy ha nem ad hitelt a nő szavainak, akkor nem is kell azt kezelni.

Egyszerűen nem MERI elhinni, hogy gond van.
Szerinte nincs, neki jó így... és fél, hogy ha az, ami neki jó, a nőnek rossz, akkor olyan helyzet állhat fel, amire nincs "kiképzése". Ezért inkább nemlétezőnek minősíti a nő problémáját. Reméli, hogy ezt a nő is elhiszi...

A meg nem beszélt igények, meg nem élt hiányok és vágyak azonban megölik a szerelmet és aláássák a kapcsolatot...

Persze, mondhatjuk, hogy "a nő egója és annak elvárásai a hibásak"... de bizony, hiába legyintünk ezekre mi is. Attól még a NŐ megélésében ezek valós igények, valós csalódottság, valós fájdalom, valós hiány. 

Kérhetjük, hogy a nő váltson nézőpontot, és engedje megélni a jelent, letenni az elvárást, és élvezni a férfivel a pillanatot... kérhetjük, hogy kommunikálja igényeit és hiányait asszertíven, bevonva, motiválva a férfit... de, ha a párkapcsolatba CSAK Ő tesz energiát, azzal a kapcsolat egyensúlytalan, féloldalas lesz.

Amikor a nő úgy dönt, hogy nem ad több energiát a kapcsolatba, mert az csak elnyeli azt, mint egy fenekes kút, akkor inkább "választ majd egy olyan kutat, amiből még lehet vizet felhúzni"... és odébb áll.

A férfi pedig ekkor ébred... de miért is? Miért csak a veszteség ébreszti fel?

A nő által éltetett kapcsolat, a gondoskodása, az otthon melege, a kommunikációja, a kreativitása és gyakorlatiassága olyan energiaforrás volt a férfinak, ami eddig kérés nélkül áradt. Most, hogy a nő kivonul a férfi életéből, a férfi számára megszűnik az energiaforrás. Óriási hiány, óriási űr támad benne. Nem leli a helyét, elvesznek a viszonyítási pontok, kiürül a jelen, értelmét veszti a jövő, hiszen energiaforrás nélkül, nem marad élet a rendszerben.

Olyan nagy az űr és hiány, hogy a legtöbb férfi ilyenkor jobban összeomlik, mint a nő a több éves nélkülözésben összesen. A férfi gyorsan bepótolja azt a szenvedést, amit a nő évekig mellette megélt. Gyorsan felméri - mert ügyes és gyors - hogy mit veszít, most utólag meghallja visszhangként a fejében mindazt a sok kérést és "hisztit", amit a nő vezetett fel addig...

Most meghallja, megérti mindezt a férfi, hiszen egyedül nem tud létezni, teremteni, stabil maradni az energiaforrása nélkül.

A férfi önmagába néz a nő miatt, a nőért... és jönnek az ígéretek. Bármit megígér, megtesz, elindít, csak térjen vissza a nő és tegyen mindent úgy, ahogyan eddig, mert az valóban egy csoda volt. 

Utólag azonban már talán késő... talán már nem éri el a nő ingerküszöbét a férfi kapálózása

"Korábban kellett volna! Szóltam eleget! Csak hitegettél, csak ígérted... miért épp most? Már késő..." - mondja és gondolja a nő.

Sok esetben ilyenkorra a nőben MEGHALT a HIT, hogy a kapcsolatuk valóban kölcsönös támogatáson és figyelmen és szereteten alapulhat. A hit és vele a remény elhalása a közös jövő esélyét tépázza meg. Nem kap teret és lehetőséget ilyenkor már sok kapcsolatban a közös jövő.

Lehet még visszaút egymáshoz, de ahhoz mind a két félnek akarnia és tennie kell. A puszta szavak már nem jelentenek erőt. Ilyenkor hangzik el, hogy "a tettek számítanak, minden más csak duma"

De korábban még - még mielőtt végletesen elhal a hit - a beszélgetések,, a valódi nyitottság egymás felé segíthet. Beszélni kell a hiányokról és igényekről, és nem lenyelni azokat "jófejségből", "szolgaságból". Fontos, hogy egyensúly maradjon, hogy ne csak a veszteség, hanem a BŐSÉG idején is lássátok egymást, halljátok egymás szavát!

Szeretettel kívánok neked ezen az úton örömteli felismeréseket! Ha pedig szeretnél erről többet megérteni, tudni és alkalmazni, akkor ide kattintva haladj tovább: Szeretetben létezni párkapcsolatban is.