Ragaszkodsz és féltékeny vagy, mert a múltban... - önismereti csapdák, tévutak

Címkék: elengedésbiztonságelmeegókapaszkodásragaszkodásfélelem

"Tudom, miért vagyok ragaszkodó! Azért, mert apukám elhagyott bennünket, amikor kislány voltam." - mondja a lány a fotelben. 

"Azért vagyok féltékeny, mert megcsalt a volt férjem, és rettegek azóta, hogy újra át ne éljem azt az élményt! Pedig, addig én nem is voltam féltékeny típus. Ezt mindet a volt férjemnek "köszönhetem".  - mondja egy másik lány röviddel később.

Ragaszkodsz, féltékeny vagy, vagyis: KAPASZKODSZ... és mindegy, hogy elhagytak vagy megcsaltak, ez a 2 dolog egy azonos tőről fakad.

Egyszerűen az érzelmi biztonságod nincs meg.
Hol van az, és hol veszett el? Ha el tudott veszni, akkor sosem volt a tiéd, sosem volt meg, csak az illúziója...

Tévút az önismereti folyamataidban az, ha hasonló "felismerésekre" jutsz. Nem az elhagyatottság és nem a megcsalás az oka annak ugyanis, hogy te most ragaszkodó, birtokló és féltékeny vagy. Hanem egészen más. Te most kapaszkodsz!

Talán ez a legjobb kifejezés: kapaszkodsz valami / valaki biztosba, és kapaszkodsz, mert félsz, hogy nélküle megszűnsz egész és stabil lenni.

A kapaszkodásod oka mélyebbre nyúlik vissza a traumáidnál, de az elhagyás és a megcsalás bekapcsolják az okokat. Ezek az események olyan NYOMÓGOMBOK, amelyek a mélyben régebb óta húzódó okokat aktiválják. Bekapcsolják azt a "programot", ami miatt eztán ragaszkodnod, kapaszkodnod, félned, féltékenynek kell lenned.

Olvass tovább - lásd meg magad teljes valódban és figyeld a megoldás lépéseit is!

Mi történik most?
Avagy, mi történik, amikor felleled a nyomógombot, amiben úgy tűnik mások tettek ellened valamit...

Hátradőlsz és azt mondod: "féltékeny vagyok, ragaszkodom, mert megcsaltak, elhagytak"... és PONT. 

Ilyenkor legszívesebben megkérdezném: "és? Ugye, itt nem dőlsz hátra? Ugye, ez nem válik kifogásoddá? Most hogyan tovább?"

Amikor ugyanis a felismerésed ott megáll, hogy apukád vagy az exed tehet a viselkedésedért, akkor sajnos a lehető legrosszabb úton vagy. Bár az elméd elhiteti veled, hogy önismereti utadon feltártál egy fontos pontot, valójában épp távolodsz önmagadtól. Ez nem segít, ez nem önismeret, ez nem vezet megoldásokra.

Mielőtt azonban a megoldást megláthatod, nézz csak rá, mi történik ilyenkor, miért tévút ez:

1. Haragszol az "elkövetőre": apára, vagy exedre, mert kifelé figyelsz, mert önmagadra nem akarsz fókuszálni. Könnyebb másra figyelni és azt várni, hogy a másik fél tegyen meg mindent azért, hogy te ne szenvedj! Minél inkább ragaszkodsz a sérelemhez és minél jobban haragszol, annál inkább arra fókuszálsz, hogy a másik ember mentsen meg! Tegyen ő, az elkövető azért, hogy neked végre jó legyen!
   Senki sem fog tudni azonban megmenteni a szenvedésből. Hiába kér a másik bocsánatot, esdekel, vagy lep meg ajándékokkal, mert ha te szenvedni akarsz, szenvedni fogsz. Amíg kifelé figyelsz, és mást hibáztatsz, mástól várod a felmentést, kioldást, addig nem leszel jobban. :( Ezt talán te is tapasztalod.
2. Amikor pedig mindezt a jelenlegi kapcsolatodban is elmondod, azt hiszed, hogy merő jószándékból felkészíted a veled való kapcsolódásra a párodat. Valójában azonban ezzel azt tolod rá, hogy: "bocs, de én kapaszkodni fogok beléd, és légyszi te add meg a biztonságot nekem, ha már korábban ezt megtörték bennem mások!" Vagyis ismét a párodtól várod azt, hogy neked jó legyen. Viselkedjen ő úgy, hogy neked NE kelljen félned! Könnyű ám belátni, hogy ez váláshoz vezet, hiszen a párod nem lehet garancia arra, hogy Te jól érezd magad, és Te ne szenvedj!

Nem az az oka hát a féltékenységednek és ragaszkodásodnak, amit te hittél. Nem mások tettei... hanem ettől sokkal logikusabb, sokkal hozzád-közelebbi.

Olyan ok van, ami a Te kezedbe adja a megoldást, a döntési lehetőségeket!

Az érzelmi biztonságodról...

Születésed óta, amióta csak tanulod a világot, az elméd minduntalan kifelé figyel. Először arra, amit a szüleidtől tanulsz és lesel el, aztán egyre szélesebbre nyílik a látószöged és egyre több oldalról tanulsz meg és lesel egy ismereteket. Az elméd egyre több és több tudatosan megtanult és tudatalatt rögzített ismerettel gazdagodik.

Ami a buksidban van, az VAN neked a világban. Amit a fejedben hiszel, tudsz és gondolsz, az számodra létezik, az számodra a valóság.

Miközben életed első percétől a külvilág köti le az elméd figyelmét, így hozzá is szoksz, hogy mindaz, ami számodra rajtad kívül van, az akkor jó, ha áttekinthető, ha stabil, ha kiszámítható, ha rendszeres. Ezt élete első pár évében a szülők zöme meg is adja a gyerekének: stabilitás, kiszámíthatóság és rendszeresség.

Ez olyan biztonságos külvilágot és környezetet teremt, hogy a kisgyerek önmagát tökéletes biztonságban és harmóniában éli.

Ez csodás... egyetlen szépséghibával: hogy a biztonságot önmagán kívül fedezte fel az ember. Az elméje törekszik arra, hogy bizalma és hite is legyen a körötte lévő dolgokban.

Bizalma és hite... itt álljunk meg egy pillanatra! Ugye, látod, hogy egyik sem elég biztonságos? Egyik sem megfogható, egyik sem egzakt, egyik sem garantált. Bizalom és hit: ez mind a kettő olyan megélés, amit a te elméd talál ki és rendez be az alapján, amit önmagán kívül lát. Ezek csupán az elme illúziói arra, hogy keretet és kapaszkodót adjon ahhoz, hogy BIZTONSÁGOT találj önmagadon kívül.

A hit és a bizalom ezért fontosak. Az elmédnek fontosak. 

Csakhogy, amennyire a bizalom és hit képlékenysége is jelzi, semmi sem lehet atombiztos és garantált, ami RAJTAD KÍVÜL van. Semmi. Ami rajtad kívül van, arra csak ideig-óráig lehet hatásod, de valójában az nem a tiéd, az nem te vagy, az sajnos a te döntésed nélkül is elveszhet, eltörhet, megrendülhet. 

Kisgyerekkorodtól fogva hitted, hogy van érzelmi biztonság, mert stabil volt a világ körötted... Ezért évekig nem éreztél féltékenységet, ragaszkodást, mert nem volt rá szükséged.

A figyelmed arra kondícionálódott, hogy a biztonságérzet rajtad kívül van.

Ez a pont, ez a téves, hamis illúzió az, aminek meg kellett törnie - a te életedben!

Vagyis jött apukád kiugrása, és elhagyott. Vagy a volt férjed megcsalt... és mind a kettő alapjaiban rengette meg a biztonságérzetedet. Megingott a hited, megtört a bizalmad.

Hogyne tört volna meg, hiszen hamis illúziókba ringattad magad!

Apukád távozása után ragaszkodni kezdtél mindenhez, ami még biztosnak tűnt. Ragaszkodó lettél.
A volt férjed hűtlensége után pedig félelem kerített hatalmába, mert rettegni kezdtél azon, hogy ha nem tarthatod te kézben a folyamatokat - a párodat - akkor elvész a biztonság, elvész a hit, és ELVÉSZ a BOLDOGSÁG is.

Most ezt éled, amikor ragaszkodsz, amikor féltékeny vagy. Még mindig kapaszkodsz mindabba, ami RAJTAD kívül van, és amihez a biztonságodat kötöd.

Mi a megoldás?

Meddig fogsz még ragaszkodni, meddig lesz még harcod a saját féltékenységeddel?

Addig, amíg rá nem ébredsz minderre és a külvilágra való fókuszálás helyett végre befelé nem fordítod a figyelmedet és meg nem találod ÖNMAGADBAN ezt a BIZTONSÁGOT. Önmagadban!

Igen, mert az egyetlen biztonság, ami nem illúzió, az TE vagy, az Te benned van a saját életedet tekintve, csak önmagadba nem figyelsz. Azért nem figyelsz, mert az elme alapvetően nem befelé figyel, hanem kifelé.

Ez a feladat: ez az önismeret - lassan meg is érkezünk hát - hogy felfedezd magadban az ERŐT, a BIZTONSÁGOT, a hitet, és a döntéseid szabadságát!

Hogyan?

1. Először is vedd észre, hogy eddig a legtöbb pillanatodban a külvilágra, a rajtad kívül álló dolgokra, tárgyakra, emberekre figyeltél. Az ő meglétük és VISSZAJELZÉSEIK nyomán kerested a helyedet a világban. Tudd, hogy ez normális dolog, mind ezt csináljuk, de bár normális, a boldogságod megéléséhez mindig tévút marad. Egyszerűen kevés az, ha kifelé van a fókuszod, mert a lényeg, a biztonság és a boldogság valójában nem kint, hanem BENNED van. 

2. Aztán kezdj (végre) magadra figyelni! NE az ELVÁRÁSAIDRA, hanem mindarra, ami benned megszületik, amit megélsz... figyelj arra, milyen képességeid vannak, mert ez mind erőt és megoldásokat jelent neked! Figyeld milyen hasznos tulajdonságaid és szokásaid vannak, amikre mindig RÁBÍZHATOD magad, és figyelj, mikor milyen ötletek születnek benned, mert azok hajtanak előre! Ezek által fedezed fel magadat, ezek által kezded megérteni és megélni a benned lévő ERŐT.

3. Aztán kezdd minden egyes nap felfedezni mindezt és gyakorolni ennek az erőnek, képességeidnek, ötleteidnek a használatát! Minden egyes nap lásd meg, hogy Te döntesz az életedről, hogy Te választasz - és eddig is te választottál! Lásd meg, hogy Te éled az érzéseidet, te kreálod a gondolataidat és lásd meg, hogy a sok jó, amit eddig létrehoztál sosem lett volna, ha TE NEM VAGY!

Te vagy a legnagyobb HASZON a saját életedben! Te vagy az, aki ÉLED a saját életedet és így te vagy az is, aki jobbá és tökéletesebbé teheti! Nem kell megvárnod mások visszaigazolásait, mert te is tisztában leszel a saját erődnek! Nem kell megszolgálnod mások szeretetét, mert tudni fogod, hogy VELED JÓ lenni, és másoknak öröm, ha velük lehetsz! :)

Egyszerűen lásd meg, hogy te vagy a legnagyobb kincs a saját életedben.,.. és így mások életében is fontossá válsz! 

Azért kapsz olyan "feladatokat" az életedben: veszteségeket, csalódásokat, hogy végre elindulj önmagad felé és megtapasztald, hogy Te vagy az ERŐ az életedben és a Te kezedben a varázspálca, hogy vezesd az életedet!

Ha nem ismered fel, hogy ezért vannak a "próbák" és továbbra is másokra támaszkodsz, másokba kapaszkodsz, önmagadat gyötröd, haragszol vagy áldozati szerepben tobzódsz, akkor az életed egy függéssé válik. Nem éled, egyszerűen nem éled és nem vezeted az életedet. Ilyenkor szoktad azt megtapasztalni, hogy a magány és magadra hagyatottság felőrli minden kedvedet. Semmi és senki nem motivál. Elfáradsz és megbetegszel... hát hogyne lenne ez így, ha te magad kiestél az életedből és másokba kapaszkodva akarsz élni - mások életét akarod élni. Légy végre önmagad, fedezd fel a benned szunnyadó hatalmas alkotót, a teremtőerőt és tégy önmagadért! Ez meglásd, jó befektetés...busásan térül meg neked!

Tarts velünk az önismeret útján eztán is, például itt: Elengedés... és hogy jól csináld