márc22

Kötődnék, de nem me...

Címkék: elköteleződésfélelemegoszerelemkötődés

"Kötődnék, de nem megy, nem tudok"

(Pontosabban: "kötődnék, de nem merek!"... mert legtöbbször nem a szabadságvágy, hanem a félelem áll a háttérben)

Azt hihetnénk - és sokan erősítik is ezt a tévhitet még szakemberek között is - hogy az, aki szabadon él (a szabad léleknek mondott emberek :) ) nem akarnak kötődni. A szabadságukat korlátozó kapcsolódásokba nem akarnak belemenni. Nem akarnak és nem tudnak elköteleződni, mert úgy érzik és hiszik, hogy senki elvárásaihoz sem akarnak igazodni. 

Nagyon sok konzultáción, megfigyelésen átesve és önmagamat és kapcsolataimat is átnézve töviről hegyire, 2 nagyon fontos felismerésre jutottam, megosztom veled is, mert talán TE vagy a PÁROD épp ilyen: látszólag kötődni és elköteleződni képtelen, mert SZABAD...

  1. A valóság egy része azonban az, hogy mindenki kötődik. Mindenki képes rá, sőt szüksége van rá mindenkinek.
  2. Másrészt - és ez okozta a saját működésemben is a legnagyobb döbbenetet - hogy aki nem kötődik, az nem azért nem kötődik, mert nem tud, vagy mert ő szabad lélek, hanem azért, mert nem MER. Nem vallaná be... épp azért, amiért inkább nem is kötődik és amiért inkább nem is köteleződik el, de valójában a félelem szab gátat, és nem a szabadság annak, hogy tartósan és szorosan kapcsolódjon.

Olvass tovább, és minden kitisztul saját és párod működésével kapcsolatban is! Szeretettel írtam...

Kötődnék, de nem me...

2 okból nem köteleződsz el általában:

  1. Az egyik ok az, ha nem érint meg igazán a társ, a szerelem, a kapcsolat. Persze, az is lehet, hogy már ebben is a félelem a "ludas", de mondjuk, hogy nem, és te szívesen feloldódsz, de valahogyan az adott társ mellett nem érzed azt, hogy érdemes volna lehorgonyoznod. A kapcsolatot átmenetinek tekinted: nem teljesen jó, és nem is nagyon rossz. Megtartod hát laza formában, mert így kényelmes. Vitázgatni, veszekedni nincs kedved, ezért nem is igényled a sülve-főve együtt létet, de külön is unalmas, így marad az alkalmi kapcsolódás mindenféle közös tervek nélkül. Szóval, ha nem vagy eléggé "szerelmes" - ahogyan az egos elme mondaná - akkor nem igényled a nagy kötődést, hiszen nyitva akarod hagyni az ajtódat arra az esetre, ha továbbállni akarsz. 

  2. A másik ok az, amikor megijedsz. Szerelmes lettél. Talán úgy, mint soha addig... és a társadat olyan csodának látod, aki mindenben tökéletes a számodra. Olyan kapcsolódást élsz meg mellette, ami tökéletes egységet, tökéletes feloldódást jelent. Egyszerűen minden szép! Talán túl szép is, hogy igaz legyen! Amíg a kapcsolat csak laza és könnyed, addig arra vágysz, hogy szorosabbá váljék. Közben Te is tudod, hogy jó fenntartani a saját szférádat, hiszen ha mindent alárendelsz a szerelemnek és kapcsolódásnak, akkor, ha hirtelen beüt a szakítás, óriási fájdalmat és veszteséget élsz meg. Távol is tartod magad - mert félsz - és közben vágysz is minden közelségre, mert szeretsz. Nem mersz elköteleződni, mert elhinni sem mered, hogy ezt most VÉGRE TE ÉLED! 
    Az elme félelme olyan vészharangot kongat, ami arról szól, hogy a szerelem veszélyes, hogy az elköteleződés egy csapda lesz, mert a nagy boldogság után csak egy nagyon mély bukás jöhet. Megijedsz, befeszülsz, és vagy a társadtól várod a nagy elköteleződést előbb, hogy biztonságot adjon, vagy menekülsz...

Laza kapcsolat, kötetlen kapcsolódás... - de mindenki kötődik, mert...

Azt gondolnánk, hogy a kötődés és elköteleződés ott kezdődik, amikor 2 ember kimondja, szavakkal is "deklarálja", hogy ők egy párt alkotnak. Ezzel az elméjük elvállalja a "feladatot", a "projektet", amivel ez a kapcsolódás járni fog. Elvállalják, hogy kitartanak, hogy figyelni fognak, hogy egy tucatnyi vagy annál is több fontosnak vélt dolgot együtt fognak megoldani, kezelni, megélni. Ezzel pedig - és ez így természetes - elvárásokot aggatnak önmagukra és a társukra is.

Amíg a kapcsolat laza, addig mindenki épp akkora távolságot tarthat fenn, ami BIZTONSÁGOS arra, hogy a társ előtt megőrizhessék a felek a "titkaikat", a misztikus oldalukat. Ne olyan titkokra gondolj, melyek bántóak, hanem olyasmikre, hogy pl: milyen arcmaszkot raksz fel elalvás előtt, dudorászol-e a zuhany alatt, hány hete cseréltél ágyneműt, rend van-e a hűtőd mélyén, nassolsz-e éjszaka... stb. Megtarthatod az élet azon pici kis "sötét oldalát" magadnak, amiről azt hiszed, hogy a párod számára sokkoló, nehezen kezelhető vagy unalmas volna. Így biztonságos neked a TÁVOLSÁG, hiszen a vele töltött időben megélheted magad úgy is, hogy épp nem vagy tökéletes. Ez a te titkos kis világod, az a részed, amit nem tartasz "vállalhatónak" talán, vagy, amire úgy tekintesz, hogy kiábrándító volna.

A laza kapcsolatok azt adják meg neked, hogy lehet egy olyan világod, ahol hanyag lehetsz, ahol a "sötét, lusta, kócos, igénytelen, elviselhetetlen... stb" én-ed is teret kaphat. Ez az az éned, amiről azt hiszed, nem illik bele a társad elvárásaiba és ami miatt talán sikítva menekülne el tőled, ha ezt is látná és tömény dózisba kellene ezt érzékelnie.

Látod? Félsz... 

A laza kapcsolat biztonságos. 

A teljes kapcsolat, amiben elköteleződni "kell" - ezt az "intimszférádat" töri át. Nem az a gond, hogy te szeretnél továbbra is szabadon ezt-azt csinálni és zavar, hogy a másiknak elvárása van... hanem azért zavar az elvárása, mert FÉLSZ, hogy ha megtartod a korábbi titkos én-ed szokásait, akkor nem fogsz tudni megfelelni a szerelmed elvárásainak, és elveszíted őt.

Egyedül pedig... még se olyan jó, még, ha szabad lélek vagy is.

Mert kötődni "KELL"!

Mindenki kötődik és mindenki keresi a kapcsolódást, hiszen hiába van sok-sok energiád, igényled, hogy ez az energia cserélődjön, FRISSÜLJÖN azzal, hogy áramlik. Már pedig leginkább úgy tud áramlani, ha azt más emberekkel cseréled ki. Ezért vannak barátaid, ezért jársz társaságba, ezt jelenti az, hogy társas lény az ember. A kapcsolódásaid során feltöltődsz, nevetsz, szórakozol, vagy épp figyelmet, elismerést kapsz, netán vitázol, számonkérsz vagy kritizálsz... mindegy: energiát cserélsz. Persze, a pozitív esemény jobban és tartósabban feltölt, de egy vita vagy negatív történés is frissíti az energiáidat, csak épp nem olyan tartósan és nem olyan minőségben.

Energetikailag mindenkinek igénye a kapcsolódás, és amikor valakivel olyan jó az energia-csere, hogy abban mindig feltöltődsz, akkor azt újra és újra fogod akarni. A párkapcsolat épp így születik meg: olyan energiaforrás vagytok egymás számára a társaddal, szerelmeddel, hogy egyre több időt akartok közösen tölteni és egyre több tervet akartok közösen szőni. 

Mindenki kötődik, nem lehet másképp... a kérdés csak az, hogy hol az a pont, hol az a határ, amin túl ez a kapcsolódás már nem jelent biztonságot. Az elme sokakban meghúzza a vészharangot, és akikben meghúzza, azoknál a kötődés és elkötekeződés a későbbiekben egy mumus lesz:

  • "Túl tökéletes, hogy ez igaz legyen! Óvatosnak kell lennem, mert nem tudhatom, mikor jön a fekete-leves! De biztosan jönni fog!
  • "Nem akarok közelebbi kapcsolatot, mert nem akarok elvárásokat!" Miért is? "Mert nem akarok és nem fogok tudni megfelelni azoknak".
  • "Nem akarok jobban kötődni vagy elköteleződni, mert nem tudom, mi lesz később és ha a szerelem véget ér, vagy a párom elhagy, nagyot fogok koppanni"

Látod? Ezek mindegyike többnyire félelemből születik meg. Egy "program" bekapcsol a buksiban, és nem enged mélyebben belemenni a kapcsolatba. Az elme így védelmez a csalódástól, attól, hogy azt kelljen megélned, hogy NEM VAGY ELÉG JÓ!

Az elköteleződés nem, azonban a félelmed, tényleg csapda lesz...

"Nem akartam összeköltözést, mert féltem. Bevallom: féltem. Nem attól, hogy beszűkül a terem, és nem tehetem meg eztán azt, amit szeretnék, mert alkalmazkodnom kell, vagy mert szem előtt vagyok, hanem attól féltem, hogy ő megun engem és terhes lesz számára mindaz, ami valójában vagyok. Mi van, ha unalmas vagyok? Mi van, ha horkolok? Hogy viseli majd, ha rendetlen vagyok, ha épp nem főzök, ha kócos vagyok, vagy... stb. Rettegtem, hogy olyannak fog látni, ha így is megismer, ami és aki már nem izgalmas, már nem is jó neki. 

Aztán az élet úgy hozta, hogy össze kellett költöznünk egy időre...
Három érzés vegyült a dologba: egyrészt az, hogy ezt feladatnak láttuk: egy közös mérföldkőnek, amihez igazodni kell. Szerencsére nyitottak és elfogadóak vagyunk, bíztuk, hogy ezzel nem lesz gond. Másrészt örömmel indultunk, hiszen a szerelem magával hozta a lázas izgalmat erre a szintre lépésre. Harmadrészt rettegtünk: hogy fogunk tudni nem-az-agyára-menni a másiknak. 

A "próba-együttélés" fantasztikusan sikerült. Sosem gondoltuk volna, hogy ilyen derűben, együttműködésben fogunk áramlani. Viták és unalom nélkül, minden egyes nap tudtunk újat adni, újat találni egymásban, magunkban, az együttben. 

Aztán újabb hetek teltek el, és azt vettem észre magamon, hogy nem merem mindezt elhinni. "Átmeneti időre szólt" a dolog eleinte, és még mindig tart. A határidőn túl is. Úgy ragadtunk.

A boldogságba pedig szépen fészket vert a félelem újra: "elmerjem hinni? Tényleg itt lakik? Tényleg velem? ... és még ma is itt alszik? .. és még nem unt meg! Úristen, mindig is erre vágytam, csak tagadtam, mert féltem, és most nem hiszem el, mert félek: túl szép, hogy igaz legyen és biztosan hamar jön majd a fekete-leves. Ha és amikor majd minden összetörik, és nem fogom tudni elviselni azt..." - és annyira félni kezdtem, hogy naponta bírkózott bennem az ego, és a boldog megélés, mert a félelem miatt az ego azt szajkózta: "menekülj még mielőtt megütöd a bokádat
"

Nem menekülhetsz el ÖNMAGAD elől. Hogy is tehetnéd? A kapcsolat remek... és ami miatt épp nem éled, az Te vagy, és a fejedben megbújó félelem és ego aknamunkája.

Ha a félelmedre figyelsz, és arra, mikor jön a "horror", akkor bizony szinte keresed azt. Aki keres, az talál, és így gyorsan "intézel" magadnak egy pár "pofont" a kapcsolatban, hogy "igazad lehessen. Mert az lesz! Ha arra figyelsz, hogy mi fog elromlani, akkor találni fogsz olyat. Ezzel pedig a kapcsolat sírját lapátolod, és menekülsz, miközben boldog is maradhattál volna!

Ne a kapcsolatot dobd el, hiszen fantasztikus megélést ad, hanem oldd ki a félelmedet és bátran vállald és éld meg a boldogságodat, amíg az tart!

... Mert nem hiszed el, hogy ELÉG JÓ VAGY!

A szerelemben élni tudó, ám elköteleződni, látszólag kötődni nem tudó ember hitrendszerében az áll tudatosan vagy tudat alatt, hogy: "nem vagyok elég. Nem vagyok elég jó,  nem fogok tudni megfelelni... nem vagyok elég szerethető, ha önmagamat adom!"

... és valójában minél inkább nem akar kötődni, annál inkább fog... logikus ez is: mert amiben harc van, ott a figyelem a harcon van. Csak növeszti magában azt, amit elkerülni akar, miközben észre se veszi, de már mindenét kitölti. Kötődik... hiába nem mer. 

Önismeret! Ez segíthet! Az egyetlen! Mert így láthatod meg a saját blokkodat és így juthatsz el oda, hogy vállalni mert azt, ha BOLDOG vagy, és elhihesd, hogy szerethető vagy! Tarts velünk egy önismereti kurzuson, itt: Önelfogadás...

Egy kis adalék a végére, kiegészítésképp:

A szabad ember nem fél...

A szabad ember attól szabad, hogy nem függ semmitől és senkitől. Sem a hangulata, sem az érzelmei, sem a szeretete, sem a léte nem függvénye mások megnyilvánulásainak. A szabadság a korlátok nélküliséget jelenti, azt, hogy úgy tud áramlani, hogy szinte semmi sem akasztja meg. A szabad ember szeretettel, elfogadással és befogadással éli az életét, teremt, nyitott és épp ezért KÖNNYEN alkalmazkodik. A szabad ember egy dobozban is meg fogja találni azt, amiben ő megélheti magát, és persze, idővel kitör onnan, de nem töri meg a dobozba zártság. Épp azért, mert ő szabad és határtalan. Egyszerűen áramlik. 

A kapcsolatait is ez jellemzi: nyitott, elfogadó, derűs. Nehéz kihozni a sodrából, jól alkalmazkodik, nem kritikus. Szinte MINDENBŐL kihozza a LEGTÖBBET. Kapcsolódik másokhoz, mert szeret! Szeretettel nyit, érdeklődik, befogad és a kapcsolatai zöme zavartalan, könnyed.

A szabad ember önmagával is jól van. Egységben van. Hittel és derűvel éli önmagát. Tudatában van képességeinek, erejének, ötleteinek.

Sokan keverik össze a szabad embert az öntörvényűvel. Pedig nagyon nem is hasonlítanak. Az öntörvényű nem alkalmazkodik, hanem irányít. Kritikus és nem érdekli mások érdeke. Nem nyitott és nem is akar befogadó lenni. Azt teszi, amit akar - mintha szabad lenne, szembe megy másokkal - de nem azért, mert boldog, hanem azért, mert csak abban érzi magát biztonságban, amit ő irányíthat. Ő nem szabad, csak annak tűnik. A félelemből létezés nem szabadságot ad, hanem sok-sok korlátot igényel, sok biztos pontot, sok kapaszkodót. Olyan kapaszkodókat, amiket többnyire  önmagának alkot meg....és nem tűr ellenvéleményt! :) Fél.

Korábbi hozzászólások

1
Molnárfi Lászlóné Erzsébet
2018. 06. 08. 18:24
Tetszett .Nagyon nehéz legyőzni,meggyőzni önmagunkat,hogy a kapcsolat akkor is működik,ha összeköltözünk.Főleg,ha az ember már hosszabb ideig élt egy másik emberrel.Mindannyiunknak beidegződött szokásai vannak.Lakva ismeri meg az ember a másikat,mondja a mondás.Mindannyian a szebbik énünket mutatjuk eleinte.Szerintem,pont ebből adódik a legtöbb probléma,hogy másnak mutatjuk magunkat,mint akik valójában vagyunk.Beidegződött viselkedési mintákat követünk,amit szüleinktől örököltünk.Ha nagyon eltérőek ezek a minták,biztos,hogy válás lesz belőle.

Mi az életfeladatod?

Vajon készen állsz rá?

Kattints, válaszolj, és derítsd ki!
A tündérek tudják, hogy fontos
dolgod van, és segítenek
ráébredni, vállalnod azt!

Tudni akarom »

Programok

« februárfeb2024 Márciusáprilisápr »
hétfőHkeddKszerdaSzecsütörtökCspéntekPszombatSzovasárnapV
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Nem találsz egy cikket?

Érdekelnek

az új bejegyzések?

A Te életedet is könnyebbé teheti
egy-egy tanács? Neked is felismerést
hozhat? Add meg nevedet és e-mail
címedet, és értesítőt kapsz az
új bejegyzésekről!

Feliratkozás »
Impresszum Adatvédelem © 2015-2024, Némethi Erika készítette: mrc webdesign