Lásd már be végre: Te szerelmes vagy!

Címkék: szeretetszerelemfélelemelfojtáskapcsolat

"Óh, a szerelem! A legszabadabb, legboldogabb érzés, vagy fájdalom, vágy és szenvedés?"

Hány jele lehet a szerelemnek? ... és mégis hányan nem akarnak tudomást venni arról, hogy valójában szerelmet éreznek?
Miért lökik el maguktól az érzést? Miért adnak önmaguknak is magyarázatokat arra, hogy nem lehetnek szerelmesek?
Kinek akarnak megfelelni?

Nem tudod befolyásolni...
A szerelem betoppan váratlan hirtelenséggel, és megmagyarázhatatlan erővel söpör végig rajtad. Megrészegít. Abban a pillanatban, amikor így megérkezik oly erővel sodor magával, hogy elveszíted a talajt a lábad alatt, megérzed a lelked szabadságát, és szinte lebegsz. Nincs benned kérdés, nincs benned idő, nincs korlát, csak a végtelen szabadság, amiben először mélyen és teljesen feloldódsz, majd önmagadra találsz!

A pillanat, amikor az eredendő szerelem megérint, egyszerűen összetéveszthetetlen!
Ugyanezzel az erővel, eufóriát kiváltva még sokszor visszatér, de néhány másodpercnél tovább sosem marad a tiéd. De tudatában vagy annak, hogy itt volt, hogy átjárt, hogy végigáramlott rajtad és magával ragadott.

Amint épp nem érzed, kutatni kezded, mi okozta, honnan jött, miért volt itt, és miért nem marad minden pillanatban a Tiéd az érzés. Azonosítod a kedveseddel, és így a kedvesedtől távol ugyanezeket a kérdéseket teszed fel: miért nincs itt minden pillanatban, miért nem marasztalhatom, mi lesz, ha többé nem érezhetem?.... és a magyarázatok keresése közben egyre inkább a hiányra koncentrálsz, és a szerelem szabadságának nyomában már egyre csak a fájdalom és szenvedés marad veled...

Ha félsz ettől - mert ez így, ebből a nézőpontból - valóban félelmetes, akkor mindent elkövetsz, hogy eltold magadtól az érzést!
"Nem akarok szerelmes lenni, mert nem akarok szenvedni!" "Túl szép, hogy igaz legyen", "Mi lesz, ha csalódom, és iszonyúan fog fájni a veszteség?"

....és miközben így GONDOLKODSZ, elfelejted érezni, amit a szerelem valóban adni tud.
Így VESZÍTED EL ÖNMAGAD!
Ez azonban már nem a szerelem. Ez a veszteségtől való félelem csupán - a rettegés, ami fájdalmat, szenvedést hoz, és amiben elveszíted azt, aki valójában vagy!

Szeretetből gyúrtak, szeretet energiából vagy, és nem tudod megélni önmagad, mert elvesztél a vágyakozás és hiány medrében.

Engedd meg magadnak, hogy érezz!

Ne kergesd a magyarázatokat elmével arra, mit érzel, és főleg ne kérdőjelezd meg azt, hogy jogod van-e hozzá, hogy érezd, hogy szerelmes legyél! A szerelmet valójában nem fogod tudni elnyomni. Ha így megpróbálod, előbb-utóbb úgyis szétfeszít, megéget, kitör belőled, és szembesülsz önmagaddal jó és rossz értelemben is.

Mindaddig míg hadakozol ellene, és az elmédben éled az életed - a szíved helyett - addig zavartságot fogsz érzékelni a világból: összetöröd az autódat, rejtélyes torok-problémák, vagy felfázásos tünetek veszik át feletted az uralmat, és mintha kezdene minden, de minden összejátszani ellened. Nem a világ hever romokban, nem a világ gonosz veled... hanem Te! Te nem vagy önmagaddal őszinte. Elfojtod a szíved szavát, mert nem mersz önmagad lenni, és megélni a szerelmet, ami már rég ott lapul benned!

Végül jön egy katarzis, és kitörsz.... végre megengeded magadnak, hogy szeress, és ez ott és akkor oly erővel fog kitörni belőled és átjárni téged, hogy belátod: nincs ennél szebb, tisztább és szabadabb érzés! Ekkor vagy újra jó helyen! Szívben!

Ne agyalj hát, ne magyarázd meg az érzéseidet, és ne tiltakozz ellenük!

Engedd meg magadnak, hogy átjárjanak, mert valójában nem akkor vagy szerelmes, ha szenvedsz és elvesztél a szerelemben, hanem akkor, amikor benne végre felismered önmagad, és megéled önmagad!

Mert a szerelem az a szabadság, az a végtelenség, amiben önmagadat ismerheted fel. Akkor vagy szerelmes igazán, amikor elvesztett ÉN-edet újra megleled, és meg tudod élni önmagad annak, aki valójában vagy!

El sem hinnéd, de valóban csak egy döntés!

Egyetlen nézőpont-váltás csupán, és a szerelmet fájdalom és szenvedés helyett valódi szabadságban élheted meg! 

39 éves vagyok, amolyan örök-szerelmes típus. Sosem tagadtam meg magamtól egyetlen érzést sem. Sem rosszat, sem jót.
De 1,5 évvel ezelőtt úgy toppant a szerelem az életembe, ahogyan addig sosem. Egyszer csak ott állt előttem. Kitágult és hullámzott a tér, mintha minden elhalványult volna köröttem, és szárnyra kapott volna egy olyan láthatatlan erő, amiről eddig mit sem tudtam. Megszűnt a világ, megszűnt az idő. A végtelenség körülvett és magába olvasztott. Ott és akkor kinyílt BENNEM egy kapu, az emlékezet kapuja. Annak az emlékezete, hogy ki vagyok valójában. Szeretet vagyok. Hihetetlen energiával tárta szét a mellkasom, és izzott fel a szívem!
Szerelmes lettem! Ez igazán rémísztő volt az első hetekben, mert minden pillanatban hatalmába kerített a biztonság iránti vágyam, és a félelem, vajon mikor csúszik ki a kezeim közül. Hetekbe, hónapokba került, mire megértettem, és szívből eredően érezni tudtam, hogy nem az a fontos, ami nincs, amitől félek, hanem mindaz, ami van! Arra figyelve, hogy milyen jó érzéseim vannak ebben a szerelemben, egymás után számolódnak fel a félelmeim. Jobb ember lettem. Úgy jobb, hogy jobban tudom szeretni önmagam is. Mert miközben engedtem magamnak, hogy uralni kezdjen az érzés, rátaláltam önmagamra. Önmagamat (is) köszönhetem ennek a kapcsolatnak - ami persze nem tökéletes földi mércékkel picikét sem :) - de aki a tökéletes földi kapcsolatot keresi, az elfelejti megélni azt a szabadságot, amit most mi. :) 
...és tudod mit? Lehet, hogy ez a szerelem (is) véget ér! Lehet, de akkor is tudni fogom majd, hogy olyan HATÁROKAT DÖNTÖTTEM le általa magamban, amik eddig akadályozták a boldogságomat. Olyan felismerésekre jutottam önmagamról, amiket más úton sokkal rosszabb lett volna megtapasztalnom.
... és azt is tudni fogom, hogy volt egy időszak - minden tökéletlensége ellenére, - amikor valakinek a szívében jutott egy hely csak nekem: egy hely, ahol a béke, a vágy, a szabadság, a nyugalom, a harmónia, az ÉLET volt jelen velem. :)

A szerelem EZ, és nem a szenvedés, és nem a hiány!

Tudod, mik azok a korlátok, amiket el kell dobnod, hogy a szerelem valóban szárnyaira tudjon kapni?

PÉldául ezek:
Mit számít, milyen vallású a szerelmed? Mit számít, hány éves? Mit számít, milyen a múltja? Mit számít, van-e pénze, diplomája, kutyája?
Mit számít, mit hoz a jövő? Mit számít, mit éltél meg más kapcsolatokban és mi bántott a múltban? Mit számít, .... érted már?
Ne gondolkodj az érzelmeid kárára, mert a szerelmet fékezed!

A szerelmet megélni pedig még félgőzzel is szebb, magasztosabb érzés, mint az elfojtásokkal élni és csak vakon vágyni utána, miközben ott toporog az ajtódban!

Várj, még ne menj el!

Kitaláltam ugyanis valamit, egy különleges kalandot önmagad mélységeibe, hogy jobban megérts érzelmi működéseidet!

Nézd meg mindezt itt:
https://tundersziv.hu/szeretet-kurzus

Légy bátor, és erős! Szeress agyalás és szenvedés nélkül! :) Te már jó úton jársz