jan10

Ha Béla nehezen fogható meg

Címkék: félelempárkapcsolatönismereténképnő és férfielköteleződéssémaönértékeléskisebbségi érzésönfejlesztés

Már megint Béla.... Most meg épp nem akar elköteleződni!

De, semmi gond, mert Gizi ezúttal a megoldást keresi úgy, hogy megérteni szeretné Béla működését.

Gizi számára Béla csaknem tökéletes "megoldás volna" a tartós boldog párkapcsolatra. Szeret Bélával lenni, és úgy tűnik, hogy a közös pillanatokat Béla is örömmel éli meg. Minden természetesen egyszerű és nagyszerű, szépen áramlanak együtt, egységben. Azonban amikor Béla kilép Gizi házának kapuján, mintha törlődne minden megélése, és a kommunikáció ritkul. Gizi várakozik és vágyakozik, Béla meg úgy tűnik, hogy lényegesen kevesebb kapcsolódással képzeli el a viszonyukat. Béla beéri heti 1-2 alkalommal, pár órányi együttléttel, ami viszont Gizinek folyamatos hiányt jelent.

Az elköteleződéstől való félelem valóban picit többször érinti a férfiakat, pontosabban másképp érinti a férfiakat, mint a nőket, mert más formában próbálják kezelni a helyzetet.

Induljunk ki abból, hogy Gizi a társadalomból hozott elvárások mentén azt tanulta meg, hogy egy normális párkapcsolatban a felek előbb-utóbb összeköltöznek, összekötik az életüket és együtt tervezik a közös jövőt. Leteszik egymás mellett a voksukat, és már nem akarnak más nővel / férfival viszonyt alakítani.

Mivel ezt tanulta Gizi és ő maga ezt szeretné is megvalósítani, ám Béla meg inkább "menekül" vagy kicsúszik a kezei közül, úgy gondolja, hogy Béla működése nem normális. Szeretne is "segíteni" Bélának "jó útra térni". Valójában leginkább önmagán akar segíteni azzal, hogy Bélát "megszereli a közös jövő boldogsága érdekében".

Vajon miért nem akar Béla elköteleződni?

Milyen minták állnak háttérben, milyen sémákat hozott Béla magával felnőtt férfi korára?

Olvass tovább és nézd meg a videót is!

Ha Béla nehezen fogható meg

Tovább a teljes bejegyzéshez »

szept30

A csalódásaid is beszélnek rólad

Címkék: csalódáspárkapcsolatönismeretbűntudatféltékenységelköteleződéskritikaegoalárendelődésönfejlesztésmérgező kapcsolatkorlátozástükrökönostorozás

Mit árulnak el rólad a csalódásaid? ... és mihez kezdj velük?

Milyen csalódásaid voltak eddig az életedben, ​​​​​​​és hogyan léptél túl azokon?

A legtöbben a párkapcsolataik során megélt csalódásaikat említenék meg. Nem véletlen ez. A párkapcsolat az az életterület, ahol a legtöbb elvárást, a legtöbb reményt, és a legtöbb ígéretet megfogalmazza az ember. 

Hiszen csalódni csak akkor tudsz, ha alapvetően másra számítottál, mint ami végül megtörténik.

A remények, az ígéretek és így az elvárások közös forrást jelentenek a csalódásoknak.

Olvass tovább és nézd meg a videót is!

A csalódásaid is beszélnek rólad

Tovább a teljes bejegyzéshez »

feb10

Segítség, hintáztat a párom! Mit tehetek?

Címkék: félelemszeretetpárkapcsolatönbizalomönismeretönbizalomhiánytudatosságelköteleződéspszichológiaönfejlesztéshintáztat

Egyszer jön, lelkes, tervezi a jövőt veled, máskor el-eltünedezik, egy szavas válaszokat ad, és ha megbeszélésre hívod, kifejti, hogy nem akar kapcsolatot és nem tudja neked megadni azt, amit szeretnél.

Hintáztat. Így érzed? Mit is tehetnél?

Valójában egyet tehetsz: NE ÜLJ be a HINTÁJÁBA, (ez nem azt jelenti, hogy hagyd el), csak azt, hogy ne hintázz vele! Ehhez azonban először meg kell értened, mi történik itt?

Mi történik benne, és mi történik benned, amiért te is hintázol vele?

Olvass tovább és nézd meg a videót is!

Segítség, hintáztat a párom! Mit tehetek?

Tovább a teljes bejegyzéshez »

máj17

Amikor nem köteleződik el a párod...

Címkék: félelemféltékenypárkapcsolatönismeretelköteleződésönértékelésönfejlesztés

Mi az elköteleződés valójában?

Milyen működés áll annak a hátterében, hogy ő NEM akar elköteleződni, és annak, hogy te nagyon is el akarsz?

Milyen tükör ez egy kapcsolatban egymás felé?

Egyre gyakoribb az a jelenség, hogy a kapcsolatok felszínesek, lazák, sőt: szinte adott időpontban (gyakran 3 hónap után) meg is szakadnak, vagy törvényszerűen laposodnak. Erre találsz itt magyarázatot, nézőpontot, segítséget!

De, mielőtt tovább olvasol:
NEM a párodban kell keresned a megoldást, és azt várni, hogy köteleződjön el feléd, hanem arra érdemes ránézned, hogy TE milyen "programot futtatsz, és mit volna érdemes magadban erősítened ahhoz, hogy a jövőben tényleg olyan kapcsolatokat teremts, melyekben megvalósulhatnak a TE VÁGYAID is! Azon túl tehát, hogy őt megérted, sokkal fontosabb, hogy ÖNMAGADDAL MEGÉRTÉSBE, egységbe, harmóniába kerülhess!

Olvass tovább, és nézd meg a videót!

Amikor nem köteleződik el a párod...

Tovább a teljes bejegyzéshez »

szept23

Miért vágyik érzelmi biztonságra a nő?

Címkék: párkapcsolatfigyelemférfielköteleződésérzelmi biztonságnői és férfi energiáknevelt sémák

Azért vágyik, mert erre nevelték...

Lehet, hogy ez a válasz így túl gyors.
Lehet, hogy arra számítottál, hogy a válasz ettől spirituálisabb lesz, vagy talán azt gondoltad, hogy a nő érzelmi biztonságra vonatkozó igénye az eredendő női minőségéből következik.

Szerencsére azonban ez nem a női energia következménye, hanem valójában kizárólag a NEVELT SÉMA része, melyet a NŐK kapnak meg a neveltetés során a társadalomtól. Azért "szerencsére", mert ha ez csak egy nevelt séma, akkor felül is írható, és a társfüggésből a nő megérkezhet eredendő NŐI erejébe, a valódi egységbe!

Miért így nevelik a nőket? Mi ennek a háttere?

Olvass tovább, nézd meg a videót,  és láss rá az érzelmi biztonságról szóló igényedre tudatosabban!

Így azt is megérted, miért olyan fontos a nőnek az elköteleződés, miért jár általában 10 lépéssel előrébb a párkapcsolat folyamatában, mint a férfi, és miért válik társfüggővé a nők zöme?!

Miért vágyik érzelmi biztonságra a nő?

Tovább a teljes bejegyzéshez »

jún30

Van-e jövője a kapcsolatodnak?

Címkék: párkapcsolatönismeretelmeveszteségtől való félelemelköteleződésegobirtoklási vágyközös jövőérzelmi biztonság

Amikor csodákat élsz meg a párod oldalán...

Van olyan, hogy a párod oldalán csodákat élsz meg: egy fantasztikus egységet. Könnyed és laza vagy, megélve a jelen minden örömteli pillanatát. Nem kell kompromisszumot kötnöd, nem kell megfelelned, nem kell aggódnod azon, hogy el tudod-e fogadtatni magad, mert olyan természetesen mersz önmagad lenni, mint talán az előtt sosem. Szerelmes lettél...

Azonban amint megtapasztalod mindezt a jót, azonnal tervezni kezded a jövőt. Hát persze, hogy elkezdődik a tervezés, hiszen az ELMÉD (az egód), - ami gondolkodik benned - azonnal szeretné ezt a csodát beilleszteni az életedbe. Beilleszteni a hétköznapok teendői közzé.
Az elméd MARASZTALNI vágyik ezt a bőséget, ezt a teljességet, és ennek érdekében BE AKARJA BIZTOSÍTANI mindezt.

Az elméd tervez, nem TE.
TE az vagy, aki MEGÉLED mindezt.
Az elméd pedig az, aki minderről GONDOLKODNI kezd benned azok alapján a sémák és sablonok szerint, amit eddig megtanultál. 

A gondolataid és terveid azonban túl nagy súllyal esnek a latba. Ezek azok, melyek nyomán felmerül benned a kérdés: LEHET-e JÖVŐJE a kapcsolatnak?

Akkor válik ez kérdésessé, amikor a gondolkodó elméd AKADÁLYOKAT VÉL felfedezni a vágyott jövő megteremtésének útján. 

Például akkor merül fel a kérdés:

  • ...ha nagy távolság választ el benneteket egymástól. Az elméd azért aggályoskodik, mert így nem tudja BEBIZTOSÍTANI az állandó jelenlétet. Az elme birtoklási vágya nem tud kielégülést nyerni.
     
  • ...ha nagy a korkülönbség kettőtök között. Az elméd ilyenkor azért menekül a kapcsolatból, mert szintén kérdésesnek látja azt, hogyan tudnának tartósan egymás érdeklődését fenntartani. 

  • ...ha a párod veszélyes életet él... akkor az elméd szintén aggódik a kapcsolat jövője miatt, és ismét azért, mert fél attól, hogy idővel túl nagy veszteséggel kell szembe nézned, és túl nagy a kockázat a párod elvesztésére.

  • ...ha a párod benne van egy másik kapcsolatban is. Ekkor is megszerzés, a birtoklási vágy nem tud beteljesedni, így az elme megpróbál LEBESZÉLNI téged a kapcsolatról azzal hogy nincs jövőtök együtt.

  • ...ha a párod a beosztottad vagy a főnököd. Ez esetben szintén túl sok veszélyt és veszteséget / kockázatot lát az elméd a kapcsolatban.
  • stb.

Van-e jövője a kapcsolatodnak? Ki mondja ezt meg benned?
A SZÍVED? Vagy az ELMÉD? 

Valójában minden ilyen nagy lánggal és egységgel induló kapcsolatnak VAN JÖVŐJE, de ehhez érdemes meglátnod mindazt, mitől is függ ez!

Olvass tovább és nézd meg a videót is!

Van-e jövője a kapcsolatodnak?

Tovább a teljes bejegyzéshez »

jan22

Az elköteleződésről másképp...

Címkék: elköteleződésférfipárkapcsolat

"Nem tud vagy nem akar a párom elköteleződni" - panaszolják többnyire a nők

A nők azok, akik (többnyire) hamarabb érkeznek el a párkapcsolatban ahhoz a lépcsőhöz, amikor szorosabbra, komolyabbra szeretnék fűzni azt. Készek elköteleződni - legalábbis így hiszik.

Miért épp a nők?

... és mit jelent az elköteleződés egyáltalán?

Miért fontosabb a nőnek az elköteleződés? Miért vágyik rá hamarabb és jobban, mint a férfi? Mit keres a nő e mögött? Miről szól az elköteleződés, és mit tanulhatsz meg magadról ennek kapcsán?

Szeretet vagy elvárás ez?

Olvass tovább és nézd meg a videót is!

Az elköteleződésről másképp...

Tovább a teljes bejegyzéshez »

márc22

Kötődnék, de nem me...

Címkék: elköteleződésfélelemegoszerelemkötődés

"Kötődnék, de nem megy, nem tudok"

(Pontosabban: "kötődnék, de nem merek!"... mert legtöbbször nem a szabadságvágy, hanem a félelem áll a háttérben)

Azt hihetnénk - és sokan erősítik is ezt a tévhitet még szakemberek között is - hogy az, aki szabadon él (a szabad léleknek mondott emberek :) ) nem akarnak kötődni. A szabadságukat korlátozó kapcsolódásokba nem akarnak belemenni. Nem akarnak és nem tudnak elköteleződni, mert úgy érzik és hiszik, hogy senki elvárásaihoz sem akarnak igazodni. 

Nagyon sok konzultáción, megfigyelésen átesve és önmagamat és kapcsolataimat is átnézve töviről hegyire, 2 nagyon fontos felismerésre jutottam, megosztom veled is, mert talán TE vagy a PÁROD épp ilyen: látszólag kötődni és elköteleződni képtelen, mert SZABAD...

  1. A valóság egy része azonban az, hogy mindenki kötődik. Mindenki képes rá, sőt szüksége van rá mindenkinek.
  2. Másrészt - és ez okozta a saját működésemben is a legnagyobb döbbenetet - hogy aki nem kötődik, az nem azért nem kötődik, mert nem tud, vagy mert ő szabad lélek, hanem azért, mert nem MER. Nem vallaná be... épp azért, amiért inkább nem is kötődik és amiért inkább nem is köteleződik el, de valójában a félelem szab gátat, és nem a szabadság annak, hogy tartósan és szorosan kapcsolódjon.

Olvass tovább, és minden kitisztul saját és párod működésével kapcsolatban is! Szeretettel írtam...

Kötődnék, de nem me...

Tovább a teljes bejegyzéshez »

júl02

Elköteleződni vagy sem?

Címkék: szeretetbiztonságegófélelembirtokláselköteleződésboldogelvárások

Nem akar elköteleződni a párod? Vagy benned vannak gátak ehhez? De vajon mit jelent az elköteleződés egyáltalán?

Nem akar veled élni, vagy nem akar felvállalni? Nem akarja kimondani, megosztani veled az érzéseit? 

Az elköteleződés kemény dió? 

minap a pszichológus barátnőm kért "számon" engem azért, hogy miért is nem akarok együttélni a szerelmemmel. Bármit is válaszoltam, rám vetítette, hogy az mind kifogás, mert ha ezt nem akarom, akkor bizony félek elköteleződni. :) 

Itt azonnal tudtam, hogy ebben a témában cikket kell írnom, hiszen nagyon látványosan különböző dolgokat értünk az "elköteleződés" alatt. Ez pedig örök félreértésekre adhat okot.

Vizsgáljuk meg, mi van az elköteleződés - vagy a nem-elköteleződés - hátterében, hány féleképpen is láthatjuk ezt, kell-e elköteleződni, miről is szól tulajdonképpen és milyen elvárások teremtik a legnagyobb korlátokat a témában!

Olvass tovább!

Elköteleződni vagy sem?

Tovább a teljes bejegyzéshez »

márc08

Bizonytalanságban tart a kedvesed?

Címkék: szeretetegóelfogadásszerelemfélelemkötődéselköteleződéspárkapcsolat

A kapcsolat különös energiákkal indult. Berobbant az életedbe, mint egy villámcsapás, és úgy ragadott magával az érzés, mint a mesékben. A legszebb, legteljesebb pillanatokat éltétek meg együtt, és bizton tudod, hogy mindez nem csak csalfa illúzió volt, ami megtéveszt, hanem kölcsönösen izzó, különleges láng. Hatalmas élmény, egy valód csoda.

Azonban a csoda alighogy megmutatta magát, egyik pillanatról a másikra hirtelen rémálommá vált. Épp, mire kezdted volna elhinni, mire ocsúdtál, hogy a része lehet az életednek és mire szervezni, tervezted kezdted, ő egyre inkább elmaradozott.

mindennapok csendessé váltak, és a kérdések zakatolni kezdtek a fejedben: "elveszítem?", "ennyi volt?", vagy: "hát ő nem érzi azt, amit én?", "csak hazugság lett volna? Az nem lehet!". Egyre inkább átadod magad a várakozásnak, miközben a múlt emlékein révedezel, és félsz, hogy kisétál az életedből a nagy betűs boldogság, amit ő hozott magával.

Amikor nem bírod a várakozást tovább, írsz neki, és kéred, legyen őszinte, mondja meg, mi változott, mondja meg, hogy akarja-e ezt a kapcsolatot, és adjon valami egyértelmű választ arra, hogy a folytatást tervezi, vagy akár arra, hogy itt a vége, csak történjen végre valami. A várakozás borzasztó, bénító, hatalmas veszteséget jelent: mert minden egyes nappal önmagadból veszítesz: hitet, reményt, erőt, önbizalmat, önbecsülést... :(

Ő pedig egyszer csak válaszol, és azt írja, hogy...

Olvass tovább, és derítsük ki - ha lehetséges - hogy hogyan kezelheted ezt a helyzetet!

Nézzük miért és mi fáj ennyire, melyek a legmérgezőbb félelmeid, és mi lehet a lehetséges forgatókönyv kettőtök között!

Bizonytalanságban tart a kedvesed?

Tovább a teljes bejegyzéshez »

Mi az életfeladatod?

Vajon készen állsz rá?

Kattints, válaszolj, és derítsd ki!
A tündérek tudják, hogy fontos
dolgod van, és segítenek
ráébredni, vállalnod azt!

Tudni akarom »

Programok

« februárfeb2024 Márciusáprilisápr »
hétfőHkeddKszerdaSzecsütörtökCspéntekPszombatSzovasárnapV
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Nem találsz egy cikket?

Érdekelnek

az új bejegyzések?

A Te életedet is könnyebbé teheti
egy-egy tanács? Neked is felismerést
hozhat? Add meg nevedet és e-mail
címedet, és értesítőt kapsz az
új bejegyzésekről!

Feliratkozás »
Impresszum Adatvédelem © 2015-2024, Némethi Erika készítette: mrc webdesign