Te látod benne a lelket, de valamiért ő nem, és így nem is éli azt...

Címkék: ególélekelmeszívfélelemszerelemkapcsolatgondolatok

"De én ismerem őt! Én tudom, hogy ott van benne, az, akit megláttam! Tudom, hogy érez, tudom, mi zajlik benne, de ő mégsem akarja azt látni, élni magában és inkább elegózza..." 

Talán Te is épp egy ilyen kapcsolatot élsz meg. Megláttad a kedvesedben a csodát. Látod a szíveddel az ő valódi lényét, a lelkét, a szívét. Pontosan tudod, átérzed, hogy ő is érzi, amit Te, de valahogyan mégsem e szerint cselekszik. Talán félelemből menekül, talán agyalásokkal jut el oda, hogy magára húzzon egészen más viselkedést, mint az a szívéből jönne... ki tudja?

De hiába látod őt, hiába érzed, hiába tudod, hogy ott van benne a jó, a magabiztos, a szeretettel teli, a szerelmes, mégsem tud ez megnyilvánulni. A viták és újabb viták pedig egyre csak gyakoribbak lesznek köztetek.

Te hiszel benne és szinte sürgeted, hogy váljon is azzá, akit te felfedeztél ott benne, ő pedig úgy érzi, hogy te elégedetlen vagy és meg akarod változtatni.

Lassan már magad sem tudod, mit tegyél: 

• ...várakozz türelmesebben arra, hogy talán ő is felfedezi magát?
• ...vagy állj tovább beletörődve abba, hogy ő mégsem akar az lenni, aki lehetne?

Közben pedig felelőrödik benned a kétely: tényleg te láttad rosszul? Tényleg te nem ismered őt? Tényleg csak a szerelmi mámor rózsaszín ködében láttál valami elvakult csodát benne, és amit beleképzeltél, az valójában nem is létezik? ... és ha igen? ... és valaki mégis kihozza majd előle? .... Előre irigyled azt a valakit, hiszen úgy véled, ő lesz a szerencsés, aki a csodát elnyeri, miközben te voltál a felfedező?

Olvass tovább!

A szerelem tágítja az érzékelést...

(bár az egós elme szereti épp az ellenkezőjét hirdetni. De vajon miért is? Jó oka van rá...)

Már megint az ÉSZ és SZÍV harca?

Amikor szerelmes vagy, szinte "elmegy az eszed"! Igaz? Vagyis, valójában tényleg az történik, hogy a szerelem eufórikus boldogságában önmagadat, a valódi lényedet éled. Ilyenkor a lélek maga van jelen teljes valójában.

Az ész - az elme - pedig néhány másodpercre, - vagy ha ügyes vagy, akkor hosszabb pillanatok sorára, akár heteken, hónapokon át háttérbe szorul.

A szívedből kiáradó fény - a rózsaszín köd valójában a szívcsakra egyik színére utal - szinte elvakítja a realitásokra törekvő elmét. Hogyisne vakítaná, hiszen a szerelem, avagy a lélek állapota - a tökéletes univerzális egység és boldogság maga - egy olyan végtelen erő, ami életeken át ível, és semmi köze nincs ahhoz az elmédhez, amit erre az életedre "létrehozott" neked (magának) a túlélésed érdekében.

A nagyobb erő - a lélek - hatalmas erővel írja felül az elme kis kereteit... ám rövid időn belül az elme is magához tér a rózsaszín ködben és újra magához ragadja az irányítást! Micsoda kis éber küzdősport ez ilyenkor...

Az elmének nincs könnyű dolga, mert hisz, mivel ő a "kisebb" és korlátoltabb szereplő itt, ráadásul még halandó is, így aztán elég nehezen fogja tud érteni és magyarázni a szerelmet... de azért megpróbálja. Te is tudod!
Címkézi, keretezi, magyarázza, agyalja, okokat kutat... de mindig csak és kizárólag eltévedni van esélye, hiszen nem érthet meg olyat, ami rajta túl történik és amit DÖNTÉSEIVEL képtelen irányítani.

Az elme nem tudja a szerelmet irányítani: nem dönthet arról, mikortól és meddig éled. Ez aztán kemény lecke is neki. Épp ezért nem értheti a feltétel nélküliséget, nem értheti az egységet... Ezért jobb, ha nem is tiltakozik, nem is agyal azon, miért vagy boldog!

2 dolog történet - vagy együttműködik veled az elméd, vagy tiltakozik. Nézzük, mi is zajlik eztán:

1. Ha szerencséd van és az elméd elég nyitott, akkor ő maga is támogatni fogja a benned erőre kapó hatalmas energiát és a szíved szavát követve örömmel, szépen és békével racionalizálja a folyamatokat! Vagyis ha az elméd nyitott, akkor - egyelőre - nem menekülsz el a szerelem elől, nem kezdesz kifogásokat felvonultatni, nem félsz és nem akarod egy életre magadhoz kötni sem azt a másik embert, akihez a szerelmet kötöd.

Hanem egyszerűen csak ÉLVEZED és MEGÉLED ezt a fantasztikus csodát és engeded, hogy átjárjon nap, mint nap a nélkül, hogy irányítani vagy címkézni szeretnéd ezt az állapotot! Tart, amíg tart, hiszen ez egy ajándék, és nem a végét kutatod, hanem a JELENT éled!

2. Ha azonban az elméd - életed eddigi tapasztalásai és csalódásai nyomán - nem akar veled együtt működni, akkor úgy veszi át az irányítást a helyzet - és az érzéseid felett - hogy megkongatja a vészharangot, és menekülésre serkent. Úgy ítéli az elme, hogy a szerelem veszélyes és így szükségtelen és "kizárólag a Te BIZTONSÁGOD" érdekében mindent el is követ - felvonultat elképesztően reálisnak TŰNŐ érveket, - hogy téged lebeszéljen.

Az elméd fontos és nagyúr. A túlélésedet szolgálja, így a földi életedből nem hagyható ki.

Ha pedig az ész így ellentmond a szívednek - akkor a BIZTONSÁG kap hajba a BOLDOGSÁGGAL. Avagy a biztonságra törekvő elme egyszerűen kifogásokkal, érvekkel fogja a boldogságot háttérbe szorítani. Az agyalások hátterében pedig a félelmek állnak majd.

Amikor a szerelem fellángolt szívvel láttál szívet - lélekkel láttál lelket!

A lélek érzékelése kiterjedt energia-érzékelés. :) A szerelemben olyat is érzel és látsz a párodban, amit az ELME KÉPTELEN. Érzed őt! Egyszerűen éled azt, hogy egyek vagytok. Érzed és éled azt, hogy közös az eredő, és öröktől örökbe hajló az egység. Látod a teljes önvalóját és éled a sajátodat!

Mielőtt ez itt túl pátoszosan és ezósan misztikusan hangozna, gyorsan lehozom neked fizikai síkra:

...Amikor szerelemben létezel, akkor feltétel nélkül szeretsz. Ez azt jelenti, hogy nem kell OK-ot találni arra, hogy szeress. Azt jelenti, hogy nincsenek korlátok, ítéletek, félelmek és hiedelmek, és - tudom ez is meglepő - NINCS SZÁNDÉK és AKARÁS SEM arra vonatkozóan, hogy ahhoz a másik emberhez tartozz! Nincs döntési kényszer, nincsenek érvek és ellenérvek. Az ÉLET van jelen, maga, és mivel az elme háttérbe szorult, így nincs se gond, se gond-olkodás, csak az önfeledt boldog megélésetek vannak.

Ezért ebben az állapotban egy csodát látsz visszatükröződni a párodban. Őt magát. A másik feltétel nélkül szeretni tudó lényt. Ezért van az, hogy az EGÓJÁN (az elméjén) túl látod meg őt és benne magadat. 2 csodát...

Amikor az elme bekapcsol, és visszaveszi az irányítást, azonnal gond-olkodni kezd. Ebben a gondolkodásban pedig előjönnek az összehasonlítások, a félelmek, a birtoklás, a szándék, a cél, az akarás. Ezzel nincs is gond akkor, ha az elme együtt akar működni BENNED veled!

Ha azonban - ahogyan fentebb írtam - nem akar, akkor módszeresen ki fogja húzni alólad a széket.

Sok-sok érvet felsorakoztat az elme arról, miért is nem kellene szerelemben maradni...

• Az elme a figyelmedet ráfókuszálja - emiatt - a párod hibáira!
• Arra koncentrálsz, ami NINCS - ahelyett, ami VAN. Csak azért, hogy a biztonságod érdekében inkább törekedni tudj a hiányosságok pótlására, kezelésére... és ez az a pont, ami bekapcsolja az ELVÁRÁSOKAT és óhatatlanul a szándékot is, hogy megváltoztasd a párodat... vagy legalábbis finoman rávilágíts, mit is tehetne jobban vagy másképp!
• Ragaszkodni kezdesz ahhoz, ami biztonságos, ami jó volt, és így hol a múlt emlékeiben, hol a jövő félelmeiben és reményeiben veszted el önmagad.
• A remény válik biztos társaddá, miközben elképesztő bizonytalanságot élsz át egy örökkévalóságnak tűnő várakozásban.

Csak szeretné hinni az elme, hogy most látod őt jól. Most, hogy a hibáit is látod, most, hogy lehullt a rózsaszín felhő. Nem most látod őt valójában. Most sokkal inkább az ELME lát ELMÉT, és nem a SZÍV a SZÍVET. Az elme pedig borús, hiszen a hiányra, a hibákra, a félelmekre koncentrál. Nem vagy ilyenkor magaddal egységben és a pároddal sem! Itt, ebben az állapotban nem, vagy csak nagyon nehezen lehet visszaépíteni a szerelmet a kapcsolatban. Mert az elme olyat akar visszaépíteni, amit nem ért, nem lát. ELMÉBŐL NEM FOG MENNI!

Amikor bekapcsol  ugyanis a rózsaszín felhő mögül az ÉSZ - akkor kezded elveszíteni valójában a realitásodat és onnantól kezded egy olyan keretbe szuszakolni a szerelmet, ami neked kényelmes és biztonságos lehet... de ilyenkor lásd meg, arra törekszel épp, hogy egy befőttes üvegbe zárva tartósíthasd a VÉGTELENT. Ez lehetetlen. Szenvedsz és küzdesz is.

A terveid, a céljaid, amik ennek a kedvesnek a megszerzésére és a befőttbe zárt szerelem (ami maga a párkapcsolat) működésére vonatkoztak, sorra megfeneklenek. :( Te pedig a párodról várod a megerősítést, a biztonságot és a boldogságot! Ő pedig tőled...

Az elme nem tud boldogságot teremteni. Ő csak biztonságot tud.

Így, ha boldog akarsz lenni, akkor előbb vissza kell kerülnöd az elmédből a rózsaszín ködbe, a SZÍVED-be, hiszen ott boldogság van, onnan nézve magadat és a párodat is egy csodának látod! Onnan nézve a probléma nem gond, csak egy "játék", és az élet sem feladat, hanem maga a szabadság.

Hogyan kerülj vissza a boldogságba? A rózsaszín ködbe?

... és akkor most figyeld magad, Te melyik vagy!

• Az vagy, akinek az elméje azonnal bekapcsol és azt mondja? "Na neeeem, ami nem biztonságos, az nem lehet boldog. Az elvárások jogosak, és különben is, nem lehetek boldog, amíg a kedvesem nem teszi ezt-vagy-azt"  
  Jogos kis monológ az elmédtől, ezt várjuk tőle, jól működik. Csak épp nem téged szolgál. E pillanatban olyan ő, mint a testőröd, aki nem enged téged kilopózni az erkélyre az éj lelple alatt egy boldog csókot csenni. Veszélyt sejt, és neki az a dolga, hogy megvédjen. De ezzel a biztonságod érdekében a BOLDOGSÁGTÓL véd meg. Téved... Ha ezt érzed és ezt gondolod, akkor sajnos még túl erős az egód, túl erősek a bástyáid, túl sok az elvárásod, túl sokat fékezed és bünteted magad a félelmeid miatt.
• Ha pedig Te az vagy, aki belelkesült és kész a kalandra, hogy visszakerüljön a szerelembe, akkor Te az vagy, aki meg mered adni és élni a boldogságot is. 

Lássuk, hogyan?

Az elmédből - ahol GOND-olatok, GOND-olkodás és a biztonságra törekvés érdekében a MEGSZERZÉSI SZÁNDÉK, a HIÁNY és FÉLELMEK laknak, át akarsz kerülni épp a szívedbe, ahol viszont a szeretet, a boldogság, az önfeledtség lakik. Igaz? Ez a "terv"! :) 

Ez ki is rajzolta a tennivalót!

Lépj ki a gondolataidból és kezdd el megélni mindazt, ami örömet ad, amit szeretsz, ami lelkesít, ami éltet, amin gondolkodni se kell, csak élvezni, és amiben így észrevétlen repül az idő is. Ha nem gond-olkodsz, hanem ÉLSZ - így, ahogyan 1 sorral ezelőtt leírtam - akkor gondtalanná válsz. Rövid időre céltalanná is - hiszen a szívben se szándék, se megszerzendő, elérendő cél nincs! De újra boldog leszel! Újra élsz!... és amikor így újra önmagad lehetsz, visszatérhetsz a kapcsolatodhoz is, és ebből a rezgésből, ebből a magaslatból újra élve azt, az elvárások és gondok is más színt, más jelentőséget kapnak.

2 boldog ember nem promlémázik. De nem azért boldogok, mert nincs problémájuk, hanem fordítva: AZÉRT NINCS PROBLÉMÁJUK, MERT BOLDOGOK.

Ez a cikkből levezetve még az elme számára is logikus! Olvasd hát újra, és figyeld ezt az előző mondatot! Hozz példákat erre az eddigi életedből és NYÍLJ ki a jövő lehetőségeire is!

Kedves Olvasóm! Szeretettel kívánok neked ezen az úton örömteli felismeréseket! Ha pedig szeretnél erről többet megérteni, tudni és alkalmazni, akkor ide kattintva haladj tovább: Szeretetben létezni, szeretettel elengedni is